Pesti Srácok

Elhunyt Garami József korábbi szövetségi kapitány

Elhunyt Garami József korábbi szövetségi kapitány

Életének 86. évében kedden Pécsen elhunyt Garami József, korábbi labdarúgó és vezetőedző, aki 1987-ben négy mérkőzésen irányította a magyar válogatottat, valamint edzőként 797 élvonalbeli bajnokin ült a kispadon. Haláláról egykori klubja, a Pécsi MFC számolt be.

Garami József 1939. augusztus 9-én született Pécsen, majd a Pécsi Dózsában kezdett el futballozni 1953-ban. Tíz évet töltött a klub kötelékében, majd egy rövid időre a Pécsi VSK labdarúgója volt, 1965-ben a Komlói Bányász játékosa lett. 1966-ban visszatért a PVSK-hoz, egy évvel később itt fejezte be játékospályafutását. Garami József első edzői állását a Pécsi Sportiskolánál töltötte be. 1973-ban régi csapatánál, a Pécsi Dózsánál, később a Pécsi MSC-nél lett utánpótlásedző, majd 1985-ben a felnőtt együttes trénere lett. Pécsi munkája alatt, 1987-ben öt mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya volt.

1993-ban az Újpest, 1996-ban az MTK vezetőedzője lett, míg két évvel később a Győri ETO FC szakmai igazgatója, majd 1999-ben a csapat edzőjeként dolgozott. 2001-ben rövid időre visszatért az MTK-hoz szakmai igazgatónak, majd 2002-ben a Ferencváros vezetőedzője lett. Együttesünkkel egy bajnoki címet (2003/2004) és két Magyar Kupát (2002/03, 2003/04) nyert, míg kétszer a bajnokság második helyén végzett (2001/02, 2002/03). 2003-ban visszatért az MTK kötelékébe.

2008. szeptember 19-én az FC Fehérvár-MTK (0-2) mérkőzésen 626. élvonalbeli meccsén ült a kispadon és ezzel az FTC legendájának, Lakat Károlynak a csúcsát döntötte meg. 2008-ban az év edzőjének választották. 2019. augusztus 9-én, 80. születésnapján róla nevezték el a pécsi utánpótlásképző-központot. 2020 augusztusában a PMFC szakmai koordinátora lett.

Fotó: Fradi.hu;

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.