Pesti Srácok

Elhunyt Szalay Károly, a Demokrata egykori publicistája

Elhunyt Szalay Károly, a Demokrata egykori publicistája

Csütörtökön elhunyt Szalay Károly József Attila-díjas magyar író, irodalomtörténész, szerkesztő, újságíró, kandidátus. A Demokrata korábbi publicistája 95 éves volt.

Ahogyan azt a lap közölte, Szókimondó című rovata 25 éven át jelent meg a Demokratában, és mint írták, büszke volt arra, hogy ebben a negyedszázadban egyetlen hetet sem hagyott ki.

– tette hozzá a lap.

PestiSracok facebook image

Kiemelt kép: Demokrata

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.