Pesti Srácok

Ez hangzott el Orbán Viktor és Benjamin Netanjahú sajtótájékoztatóján

Közös sajtótájékoztatót tartott csütörtökök a Karmelita Kolostorban Orbán Viktor magyar, és Benjamin Netanjahú izraeli miniszterelnök, a kormányfők érintették egyebek mellett a kétoldalú kapcsolatokat, a zsidó állam fenyegetettségét, a gazdasági együttműködést és azt az új fejleményt is, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.

A sajtótájékoztatót Orbán Viktor kezdte, a miniszterelnök emlékeztetett, hogy Benjamin Netanjahú nyolc esztendeje járt legutóbb Magyarországon, a magyar kormányfő pedig négy éve látogatott el Izraelbe. A világ hatalmasat változott azóta, globális szinten is jelentősen nőtt a biztonsági kockázat. Ennek egyik legsúlyosabb példája az Izrael ellen másfél éve elkövetett terrortámadás volt — emelte ki. Magyarország a történtek után azonnal a világ tudomására hozta, hogy kiáll Izrael szuverenitása, önrendelkezése, az ott élő emberek biztonságukhoz való joguk. Orbán Viktor emlékeztetett: lélekszámát tekintve Magyarországon él Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége, akik itt vannak a legnagyobb biztonságban a kontinensen, miközben Nyugat-Európában soha nem látott méreteket ért el az antiszemitizmus.

— hangsúlyozta a kormányfő, aki hozzátette: nálunk zéró tolerancia van érvényben az antiszemitizmussal szemben, és ez így is marad. Nyugat-Európába importálják a zsidóellenességet, azt az illegális bevándorlás erősíti. Az Európai Unió vezetői eközben nem megállítani, hanem menedzselni akarják a migrációt - figyelmeztetett Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

A kétoldalú kapcsolatokról a miniszterelnök elmondta, hogy Magyarországon százötven izraeli cég van jelen, amelyek több ezer embernek adnak munkát elsősorban a gyógyszer, illetve a high-tech iparban. Az együttműködés egyik legfontosabb eleme a katonai-biztonsági terület.

Orbán Viktor beszélt a legaktuálisabb kérdésről is, arról, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.

— mondta Orbán, akit a jelenlévők, közöttük Benjamin Netanjahú is megtapsolt. Az okokról elmondta: mára egyértelművé vált, hogy az egykor pártatlan, jogállami kezdeményezés egy politikai bírósággá silányult.

Benjamin Netanjahú a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Orbán Viktor vezetésével Magyarország csodálatos dolgokat ért el az utóbbi években, és külön köszönetét fejezte ki azért, hogy a magyar kormány a lehető legjobb kapcsolatokra törekszik Izraellel. Az izraeli kormányfő kiemelte: Magyarország különös bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor bejelentette kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból. Netanjahú korruptnak nevezte a szervezetet, amely szerinte a demokrácia ellensége.

Benjamin Netanjahú szerint Magyarország és Izrael közös harcot folytat azzal, hogy közösen akarja megmenteni a judeokeresztény kultúrát, amelyet jelenleg semmi nem veszélyeztet jobban, mint a radikális iszlám, amelynek a fő támogatója állami szinten Irán.

— emelte ki. Magyarország támogatja Izraelt, büszkén, megingathatatlanul kiállnak érte az EU-ban és az ENSZ-ben, és bátor és jelentős lépést tettek a Nemzetközi Büntetőbíróság tekintetében is — hangsúlyozta.

— fordult a magyar kormányfőhöz.

— hangsúlyozta Netanjahu.

Forrás, fotó, videó: Facebok

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.