Pesti Srácok

Gulyás Gergely: Nincs joga a Pride-tüntetőknek a közlekedés ellehetetlenítésére (Frissítve!)

null

Továbbra sem támogatja a kormány Ukrajna uniós tagságának gyorsított eljárását, mivel az Európa és Magyarország érdekeivel ellentétes, és az ukránok nem tartják be az uniós jogszabályokat. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arról is tájékoztatott, hogy emelkedik a falusi önkormányzatokban dolgozók bére is, és az árrésstopnak is kedvező hatása van. A ragadós száj- és körömfájásról pedig azt közölte, laborvizsgálat alapján nem zárható ki, hogy mesterségesen hozták létre a haszonállatokra veszélyes vírust. Arról is szó volt, hogy a csepeli droglabor ügyében hozott ítélet ellentétes a társadalmi igazságérzettel, Hadházy Ákos hídlezárása pedig aránytalan, hiszen százszor annyi ember szenvedett a tüntetés miatt, mint ahányan ott megjelentek. A kormány azt is bejelentette, hogy a harminc évvel fiatalabb édesanyák szja-mentessége a 2023 előtt született gyermekek esetében is érvényes lesz.

A Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal kezdte, ami a háborús helyzetet illeti, a kormány elkötelezett a béke ügyében, úgy látják, hogy azok az amerikai törekvések, amelyek a politika középpontjába a békét állították, továbbra is támogatandó célkitűzések.

A miniszter elárulta, szóba került az a nem szűnő brüsszeli törekvés is, hogy Ukrajnát a lehető leghamarabb felvegyék az Európai Unióba.

PestiSracok facebook image

Az összeszámlálásra közjegyző jelenlétében kerül sor. A borítékban egy miniszterelnöki levél is van a szavazólap mellett.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, a gyorsított eljárás Magyarországra gyakorolt hatása komoly pénzügyi kockázatokat jelent, a kohéziós pénzek jelentős része Ukrajnába menne, súlyosak a mezőgazdasági kockázatok is.

A mezőgazdasági termékekre vonatkozó, a magyarhoz és az unióshoz hasonló szigorú szabályok sem érvényesülnek Ukrajnában. A jelenlegi feltételek mellett a magyar kormány nemet mond az uniós csatlakozásra

– mondta Gulyás Gergely.

Dolgozói bér, kedvező hatás az árrésstop után

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy számos településen van olyan ingatlan, ami állami tulajdonban van, de nem használja senki. Éppen ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetője arra kapott felhatalmazást, hogy a volt takarékszövetkezeti épületeket vásárolja meg az állam.
2026. január 1-től az 1500 főnél kisebb településekre kiterjesztik a falugondnoki szolgálatot. A falusi önkormányzati hivatali dolgozók bérét is emelni fogják két ütemben, először 15, majd újabb 15 százalékkal – ismertette a miniszter.

– mondta Gulyás Gergely.

A száj-és körömfájás járványról Gulyás Gergely azt mondta, hogy új fertőzés egyelőre nincsen, négy telepen volt eddig járványhelyzet.

– mondta.

Szabálysértések a közelmúltból

Gulyás Gergely a csepeli droglabor szabadlábra helyezése kapcsán azt mondta, hogy a kormány vendége volt az Országos Bírósági Hivatal elnöke, de ebben az egyedi ügyben nem tudott véleményt mondani.

– tette hozzá.

Ezután szóba került Hadházy Ákos hídlezárása is. – kommentálta a keddi történéseket a miniszter.

Újabb részletek a családi adócsökkentésekről

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs minisztérium államtitkára – aki most először jelent a Kormányinfón – részletesen beszámolt a családi adócsökkentésekről.

Kiderült, a harminc év alatti édesanyák szja-mentessége a 2023 előtt született gyermekek esetében is érvényes lesz. A harmadik X-et még be nem töltött egyedülálló édesanyák havonta 123 ezer forint többlethez jutnak. Ez nagyjából 35 ezer édesanyát érint.

A családokért felelős államtitkár közölte, a CSED esetében a gyermek születését követően három hónappal, ha az édesanya szeretné, akkor tud keresőtevékenységet folytatni.

Ebben az esetben a CSED összegének a hetven százaléka az anyánál marad.

Koncz Zsófia arról is beszélt, 2010-ben a nőknek alig több mint a fele dolgozott, mostanra viszont jelentősen nőtt a nők körében a foglalkoztatottság. – ismertette az államtitkár. Újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy az szja-mentesség és a családi adókedvezmény duplázása teszi ki jövőre az 550 milliárd forintos plusz összeget a családoknak. – tette hozzá.

Beruházások és vállalkozások

Ezután Vitályos Eszter kormányszóvivő ismertette a gazdasági fejlesztésekkel kapcsolatos adatokat. Eddig hétmilliárd forint értékben valósultak meg beruházások Magyarországon a mögöttünk hagyott időszakban. 3536 személy pályázott otthonfelújítási programra, és több mint 6500 vállalkozás tette ugyanezt az 1+1 vállalkozási programra. – közölte a kormányszóvivő.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.