Pesti Srácok

Gulyás Gergely: Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (Cikkünk frissült!)

null

A kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön. Gulyás Gergely azt mondta: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány csütörtökön kezdeményezi.

- tette hozzá.

A miniszter kiemelte: a kormány mindezt elfogadhatatlannak tartja, ezért úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a Nemzetközi Büntetőbíróság munkájában.

Mint kifejtette, Magyarország eddig is sajátos helyzetben volt, mert szemben más ICC-tagállamokkal, az Országgyűlés soha nem hirdette ki a bíróság statútumát, így az nem a belső jog része. Mindezért a világos jogi álláspontunk az, hogy Magyarországon ennek alapján senkit letartóztatni, "senkivel semmilyen eljárást" kezdeményezni jelenleg sem lehetne - mutatott rá Gulyás Gergely. A miniszter közölte: Magyarország az előbbi kétes helyzetet nem azzal kívánja felszámolni, hogy kihirdeti az említett statútumot, hanem a felmondási eljárás eredményeként elhagyja a Nemzetközi Büntetőbíróságot.

PestiSracok facebook image

A tárcavezető kifejtette, az ICC tevékenysége kapcsán "komoly aggályok merültek fel" nemzetközileg is az elmúlt időszakban. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak az Egyesült Államok, Kína és Törökország soha nem volt tagja, valamint az Egyesült Államok Kongresszusa is arról döntött, hogy kétpárti támogatással szankcionálni kívánja a ICC bíráit. Továbbá az európai partnerek között is, a leendő német kancellár vagy a hivatalban lévő lengyel miniszterelnök is világossá tette, hogy a kihirdetés miatt náluk fennálló belső jogi kötelezettség ellenére is semmibe vennék a bírósági döntést, és az izraeli kormányfőt szívesen látják.

- mondta Gulyás Gergely.

Forrás: MTI. Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.