Pesti Srácok

Jelentkezzen baloldali tüntetőnek, az önálló gondolkodás nem feltétel!

null

Amikor immáron több mint tíz évvel ezelőtt kaptam egy ajánlatot, hogy menjek el Kijevbe majdanozni egyet és kapom érte kétszáz hrivnyát, még úgy gondoltam, hogy nem tudok eléggé ukránul ahhoz, hogy színes forradalmárkodjak. A jelek szerint azonban egy hatalmas lehetőséget szalasztottam el, mint kiderült ugyanis a tüncikéző biorobotoknál az sem elvárás, hogy a saját anyanyelvükön ki tudjanak nyögni egy összetett mondatot.

Ha bármiféle kétségünk lenne afelől, hogy a hazánkban, az USA-ban, vagy a nyugati világ bármelyik részén a jobboldal ellen tüntető tömeg nem egészen saját elvei miatt megy utcára, akkor az alábbi videó megtekintése tökéletesen elég arra, hogy mindezt eloszlassa:

Az Elon Musk által megosztott videóan az látható, ahogyan néhány Trump ellen tüntető forradalmárt megkérdeznek arról, hogy miért is vonultak ki és, hogy mi a problémájuk az amerikai elnökkel. Az a hazai tüncikézőkkel kapcslatos tapasztalataink alapján eleve nem meglepő, hogy nem igazán tudnak maguktól felelni a kérdésekre.

PestiSracok facebook image

A meglepetés később jön, mikor egyikük megpróbálja néhány sablon mondattal összefoglalni, hogy miért is fasiszta a narancsember. Mint kiderült ugyanis, hőseink a tüntetés előtt kapnak táblát és egy összefoglaló szöveget, amit felolvashatnak abban az esetben, ha gonosz jobboldali újságírók esetleg kérdésekkel provokálnák őket.

Így működik tehát a népakarat: a bábmesterek fognak néhány biorobotot és elmondják nekik, hogy mit gondoljanak. Ők a képviselik a toleráns, haladó GONDOLKODÓ emberek tömegeit, akik változást akarnak. Nos, mi úgy érezzük, hogy mielőtt a mesterséges intelligencia térnyerésétől kezdenénk rettegni, jó lenne, ha a természetest is felfedezhetnénk valahol. Persze, azt nem balos tüntetéseken kell keresni.

Fotó: PS (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.