Macron korrupt emberét az elévülés mentette meg az elítéléstől

Pár napja robbant hír, hogy Marine Le Pent, a Nemzeti Tömörülés elnökét és annak további nyolc EP-képviselőjét a párizsi bíróság bűnösnek találta uniós pénzek elsikkasztásában. A konzervatívok - jó okkal - az egész eljárást politikailag motiváltnak tartják, amellyel Le Pen ellenfelei, köztük Emmanuel Macron francia elnök megpróbálja megtörni a népszerű francia párt előretörését. A politikai hátteret többek között az is erősíti, hogy a Magyar Nemzet beszámolója szerint a francia Alkotmánytanács három nappal az ítélet hozatal előtt úgy határozott, hogy a Nemzeti Tömörülés elnökét már egy elsőfokú bírósági ítélet után is el lehet tiltani az elnökválasztáson való indulástól, vagyis nem szükséges megvárni a jogerős végleges döntést - írja a Tűzfalcsoport. De mi a helyzet Macron pártjának főtitkárával, Richard Ferrand-dal?
Az Alkotmánytanács elnöke Richard Ferrand, aki ezer szállal kötődik Emmanuel Macronhoz. Volt az elnök pártjának az LREM-nek főtitkára, de Macron kabinetjében miniszteri posztot is betöltött. Ferrand-t az Anticor korrupcióellenes egyesület „törvénytelen összeférhetetlenséggel” vádolta meg.
Az ANTICOR keresetének jogalapjai: Jogellenes érdekeltségszerzés, jogellenes érdekeltségszerzés eltitkolása, jogellenes érdekeltségszerzésben való bűnrészesség, a könyvvizsgáló ellenőrzési feladatának akadályozása.


A Tűzfalcsoport arról ír, hogy a gyanú szerint egy egészségbiztosító társaság vezetőjeként betöltött pozícióját használta fel arra, hogy segítsen partnerének, Sandrine Doucennek egy jövedelmező ingatlanügyletet kötni 2012-ben, akinek állítólag segített egy olyan ingatlan megvásárlásában, amelyről tudta, hogy az ő cége, a Mutuelles de Bretagne nevű bretagne-i alap irodahelyiségként kívánja bérelni. A beszámolók szerint nagy összegre tett szert az üzletből.
A vádak, amelyek először 2017-ben kerültek napvilágra a BBC beszámolója alapján, arra kényszerítették Ferrandot, hogy lemondjon a Macron-kabinet miniszteri tisztségéről. Macron elnök később azt mondta, hogy Ferrand továbbra is „minden bizalmamat élvezi”.
Az oknyomozó portál információi szerint 2017. november 8-án az ANTICOR egyesület panaszt nyújtott be a párizsi pénzügyi központ vezető nyomozóbírójához. 2018. január 12-én Renaud Van Ruymbeke nyomozási bíró bírósági nyomozást indított az Országos Pénzügyi Ügyészség felhívásának megfelelően. 2019. szeptember 11-én Richard Ferrand ellen vádat emelt a lille-i nyomozási bíró. 2021. március 31-én ugyanakkor a Douai Fellebbviteli Bíróság vizsgálótanácsa megállapította, hogy az elévülési idő az ügyben lejárt.
A bíróság tehát tisztázta Macron bizalmasát, de csak az elévülés miatt; neve így a francia közvéleményben továbbra is összefüggésbe hozható egy olyan korrupciós üggyel, amelyben Macron elnök egyik közeli munkatársa érintett - egy olyan üggyel, amelyet soha nem tárgyaltak érdemben.