Pesti Srácok

Meloni nem türelmes az erőszakos területfoglaló tüntetőkkel, sőt egyenesen a városból is kitiltaná őket

Meloni nem türelmes az erőszakos területfoglaló tüntetőkkel, sőt egyenesen a városból is kitiltaná őket

Nem azt mondjuk, hogy ezt kéne tenni itthon is a gyülekezési jogért az Erzsébet hídon sörözgetve gyülekező szabadbölcsészekkel, (de ezt kéne) Olaszországban azonban határozott lépéseket tennének ellenük. Az utcai tüntetőkkel szembeni szigorúbb fellépést, a rendőrök jogi védelmének erősítését tartalmazza ugyanis a Meloni-kormány által pénteken elfogadott nemzet- és közbiztonsági csomag, amely megemelte az idősek kárára elkövetett csalások büntetését is.

A belügyi, az igazságügyi és a védelmi tárca közösen kidolgozott törvény erejű rendelete, amely harmincnégy cikkből áll, kiemelt figyelmet szentel a városok biztonsága erősítésére. Többek között szigorítja a koldulásért kiszabható büntetést, különösképpen abban az esetben, ha arra tizenhat éven alulit használnak fel, vagy felnőtt személyt is erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítenek.

  • Egy hónaptól két évig terjedő börtönre, valamint egészen háromezer euróig terjedő bírságra emelték az idősekkel szemben elkövetett csalásért kiszabható büntetést.
  • Szigorítják a városok területén személy vagy vagyon elleni bűncselekményekért járó büntetést, főleg ha azokat metró- vagy vasútállomások területén követik el.
  • Szigorítják a köztéri eseményeken, demonstrációkon történő területfoglalás, vagy a tüntetéseken elkövetett agresszió és rongálás büntetését: ha tömegközlekedési, vasúti, légiforgalmi, kikötői infrastruktúrákat érintenek, az elkövetőket kitilthatják az adott város területéről.
  • Utcai blokád esetén a börtönbüntetés egy hónapig terjed, a közigazgatási bírság pedig háromszáz euró. Csoportos utcafoglalás esetén a kiszabható börtönbüntetés hat hónaptól két évig emelhető.
  • A közvagyon károsítását, többek között a közintézmények, műemlékek festékkel vagy mással való rongálását hat hónaptól másfél évig terjedő börtönnel, ezertől háromezer euróig terjedő bírsággal büntetik. Visszaesés esetén a börtönbüntetés három évig emelhető, a bírság pedig tizenkétezer euróig.
  • Erősítik a rendőrök személyi és jogi védelmét: hatósági személy elleni erőszak elkövetéséért az eddig kiszabható büntetést a felével emelik. A rendőrség tagjait testkamerával látják el, valamint tízezer euróig terjedő összeggel segítik esetleges jogi védelmük kifizetését, a rendőr ellen, szolgálati cselekményért indított eljárás minden bírósági fokán.
  • Újdonságnak számít a büntetés-végrehajtási intézetek több mint három tagot érintő lázadásainak szervezőire és résztvevőire vonatkozó bűncselekmény bevezetése. Ugyanez vonatkozik az illegális bevándorlóknak fenntartott táborok zavargásaira.
  • Szintén újdonság a törvénytelenül elfoglalt lakásokba vagy más ingatlanokba beköltözők büntetése, amely két évtől hét évig terjed. A kormányrendelet felgyorsítja továbbá az elfoglalt épületek hatósági kiürítése eljárását is.
  • A biztonsági csomag tiltja az úgynevezett könnyű kannabisz-virágzat termesztését és forgalmazását, kivéve a törvény engedélyezte célokra.
  • A nemzetbiztonsági intézkedések között szerepel a terrorizmus és szervezett bűnözés büntetésének szigorítása. Öttől harminc napig terjedő időre elrendelhetik a telefonüzletek bezárását, ha bebizonyosodik, hogy a vásárlók azonosítása nélkül adtak el nekik telefonkártyát. Ez azt jelenti, hogy bevándorlók esetén is személyazonossági dokumentumot kell tőlük kérni.

Giorgia Meloni miniszterelnök azt mondta, kormánya biztonságosabb országot ígért, és most választ adott az olaszoktól is sürgősnek tartott biztonsági problémákra. A csomag elfogadását tüntetés kísérte, amely a római Pantheontól indult. A megmozduláson részt vettek szélsőbaloldali ifjúsági csoportok, szakszervezetek, civilszervezetek, a Demokrata Párt, az Öt Csillag Mozgalom, a +Europa, a Zöldek és Baloldal Szövetsége (AVS) politikusai A tüntetők megpróbálták megközelíteni a nem messzi kormánypalotát. A rendőrök először sorfallal, majd pajzsokkal szorították vissza a tömeget. A hatóságok első közlései szerint két rendőr sebesült meg a feléjük hajított üvegektől és füstbombáktól.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.