Pesti Srácok

Meteorológia: szokatlan év volt 2024 a HungaroMet friss tanulmánya szerint

Meteorológia: szokatlan év volt 2024 a HungaroMet friss tanulmánya szerint

A csapadékmennyiség és a középhőmérséklet együttes vizsgálata alapján az elmúlt 154 év legszokatlanabbja volt a tavalyi év, emellett az 1871-1900-as időszakhoz viszonyítva a legextrémebb volt a 2024-es év februárja, júliusa, a tél és a nyár is, az augusztus és a tavasz pedig a második legszokatlanabbnak adódott - írta a HungaroMet a honlapján közölt tanulmányban.

A tanulmányban felidézték: 1901 óta a legmelegebb volt 2024-ben február, március, július, de a 2023/2024-es tél, tavasz és a nyár és az évi középhőmérséklet is rekordot döntött. A második legmelegebb lett az augusztus, a ötödik lett a június, míg az április is befért az első tízbe a nyolcadik helyen.

A csapadékadatok nem döntöttek rekordot, ugyanakkor az átlagosnál szárazabb év volt 2024, amelyben a július a hetedik legszárazabb volt, az augusztus a kilencedik legszárazabb augusztusnak adódott, míg a szeptember a tizedik legcsapadékosabb volt.

A HungaroMet elemzésében a hónapok, illetve évszakok hőmérsékleti szélsőségességét, valamint a csapadékokét, illetve a hőmérséklet és csapadék együttes szélsőségességét vetette össze, és minél nagyobb lett ez az index, annál szélsőségesebb, extrémebb volt a hónap illetve évszak.

PestiSracok facebook image

A március is a legmelegebb lett 1871 óta, de igen száraz is volt. A csapadék és hőmérséklet együttes vizsgálata alapján a tavalyi év márciusa csak a 20. legszokatlanabb volt az elmúlt 154 év márciusai között, a legszokatlanabb a 2012-es év márciusa volt, ami extrém száraz és meleg volt.

1901-től számítva a nyolcadik legmelegebb április volt a 2024-es, csapadék szempontjából pedig a legszárazabb 30 százalékban volt. Összesítve azonban csak a 24. legszokatlanabb április volt, az első a nagyon száraz és egyben meleg 2007-es április volt.

A június az ötödik legmelegebb lett 21,55 Celsius-fokos középhőmérséklettel és az átlagnál csapadékosabb volt, 84,68 milliméter eső esett. A hőmérséklet- és csapadékadatokat együtt vizsgálva 2024. júniusa a 12. helyet foglalja el a legszokatlanabb júniusok listáján, az első a 2021-es nagyon száraz forró június, és mögötte sorakoznak hasonló tulajdonsággal az 1917, 2000, 2003-as év júniusai.

A 2024-es év júliusa lett a legszokatlanabb az elmúlt 154 év júliusait vizsgálva, ugyanis a legmelegebb volt, egyben a hetedik legszárazabb is. A második legszokatlanabb az 1984-es július, ami nagyon hideg és nagyon száraz volt. A harmadik helyen a leghidegebb (1913), a negyedik helyen a legszárazabb (1952) július következik, a legcsapadékosabb (1878) július hónap a hetedik.

A 2024-es lett a második legmelegebb augusztus, egyben egy csapadékban szegény hónap volt, az 1991-2020-as évek átlagánál 57 százalékkal kevesebb csapadék hullott és ezzel a 9. legszárazabb az augusztusok sorában. A legmelegebb és egyben nagyon száraz (második legszárazabb 1871-től számítva) 1992-es augusztus lett a listán a legszokatlanabb.

A 2023/2024-es télről azt írták, az a legmelegebb volt és az átlagnál csapadékosabb, és a két adat együttes elemzése alapján a 2023/2024-es tél lett a legszokatlanabb. A második a 2006/2007-es év tele, ami száraz és az átlagnál melegebb volt. A téli szélsőségeket vizsgálva kiderült, hogy az elmúlt időszakok szokatlanul meleg telei vannak a lista elején, az 1879/1980-as év leghidegebb és egyben száraz tele csak a kétdimenziós lista hetedik helyére fér fel.

A 2024-es év tavasza a második legszokatlanabb a tavaszok között, ez pedig abból adódott, hogy a legmelegebb és emellett száraz is volt. Hozzátették: a tíz legszokatlanabb tavasz listáján jócskán vannak 2000 utáni évek, amelyekben közös az átlagnál magasabb hőmérséklet.

A 2024-es év nyara igen száraz volt és a legmelebb nyárnak adódott, amit a legszokatlanabb nyarak listáján a 2022, 2019, 2003 és 2018-as év nyarai követnek. Ezek közös jellemzője, hogy igen meleg és csapadékban szegény nyarak voltak, azaz a nyarak hőmérsékleti- és csapadék-szélsőségességét vizsgálva az elmúlt tíz év egyértelműen extrém időszaknak számít. Hűvös, száraz nyárként hatodik a listán az 1984-es, míg a csapadékos és forró 2023-as nyár a nyolcadik. Hűvös, csapadékos nyárért a lista 22. helyig kell visszamenni, habár az 1978-as nyár kevéssel mondható átlag feletti csapadékúnak, inkább az alacsony hőmérséklete dominál.

Forrás: MTI Kiemelt kép:

illusztráció

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.