Pesti Srácok

Mráz Ágoston: a Fidesz egyértelműen vezet, de az utóbbi hónapban a Tisza Párt feljebb zárkózott az országjárásuknak köszönhetően

null

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója volt a vendége Király Tamás műsorvezetőnek az Ultrahang podcast legutóbbi adásában, amelyben a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a jelenlegi magyar politikai helyzetet. A fókuszban pedig a Fidesz és a Tisza Párt támogatottsága állt, de még inkább az , hogy az elmúlt időszakban melyik párt felé billent a mérleg nyelve.

Mráz Ágoston Sámuel a Fidesz és a Tisza Párt közötti versenyről úgy fogalmazott, hogy

Az elemző ugyanakkor elismerte, hogy az utóbbi egy hónapban olyan egyértelmű felzárkózási tendenciákat lehet látni, amely a Tisza Párt számára kedvező. Az Nézőpont Intézet igazgatója ezzel kapcsolatban azt mondta:

Majd hozzátette, hogy ez részben a párt intenzív aláírásgyűjtő kampányának köszönhető, mivel a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter az országot járva több helyen is beszédet mondott. Mráz Ágoston ugyanakkor azt is elmondta, hogy

Arra, hogy egyes közvélemény-kutatók, mint például a 21 kutatóközpont friss adatai a Tisza Párt előnyét mutatják, Mráz Ágoston úgy reagált, hogy azt nem tartja reálisnak.

Megvan a Fidesz legnagyobb feladata a következő egy évben

Mráz Ágoston szerint a támogatottság változásának egyik magyarázata a polarizáció dinamikája. A politológus azt mondta, hogy

Majd hozzátette, hogy ez a kölcsönhatás magyarázhatja, hogy miért nőtt mindkét politikai erő támogatottsága az utóbbi időben. Mráz Ágoston úgy fogalmazott, hogy

De a Fidesz legnagyobb problémája az, hogy ezek a tartalékok jelenleg nem aktív szavazók. Ugyanis míg a Tisza Párt támogatóinak közel 90 százaléka aktív szavazó, a Fidesz esetében ez az arány csak 80 százalék körüli. Mráz Ágoston ezt azzal magyarázta, hogy a kormánypárttal szimpatizáló polgárok egy része az elmúlt időszak nehézségei – infláció, háború negatív hatásai, botrányok – miatt nem feltétlenül érzi szükségét annak, hogy leadja szavazatát. A politológus azt mondta, hogy a Fidesz számára a következő egy év nagy feladata, hogy a szimpatizánsokat aktivizálni tudja.

A Fidesz már kampányüzemmódra kapcsolt

A beszélgetés során elhangzott, hogy a Fidesz már kampányüzemmódba kapcsolt, ezt mutatják például az utóbbi időszak gazdasági intézkedései is. Ugyanakkor a Nézőpont igazgatója szerint

Majd úgy fogalmazott, hogy a következő időszakban várhatóan Ukrajna lesz a fő kampánytéma, ami viszont a kormánypárt malmára hajthatja a vizet, különösen, hogy a Tisza Párt Nemzet hangja nevű kérdéssorában az Ukrajna EU-csatlakozását támogatók aránya 58,18 százalék volt. Mráz Ágoston szerint a 2026-os választásokig „kőkemény harc” várható, a Fidesznek pedig ismét a terek és utcák visszafoglalására kellene törekednie, ha meg akarja nyerni a jövő évi választásokat.

Ugyanakkor Mráz Ágoston szerint a 2026-os választás nemcsak a Fidesz és a Tisza Párt közötti kétpólusú versenyt fogja jelenteni. A politológus úgy véli, hogy egy nagyjából négy szereplős választás lesz, amelyben a két párton kívül a Mi Hazánk és a DK is jelentős tényező lehet. Főleg, ha szoros eredmény esetén koalíciós kényszerek alakulnának ki.

Forrás: Ultrahang
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.