Pesti Srácok

Nem vicc, hogy a Kutyapárt politikusa a marihuána fogyasztására buzdított

null

Egyáltalán nem vicces – és valószínűleg maga a szónok sem viccnek szánta –, hogy szombaton Budapesten a Hősök terén tartott tömegrendezvényen a Kutyapárt politikusa a marihuána fogyasztására biztatta hallgatóságát – írta bejegyzésében közösségi oldalán Horváth László fideszes országgyűlési képviselő, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.

Tegnap tartotta alternatív Békemenetnek elkeresztelt rendezvényét a Magyar Kétfarkú Kutyapárt. Az eseményen több beszédet is tartottak, de talán egyik sem sikerült annyira erősre, mint amelyiket Horváth László megosztott a közösségi oldalán. Az egyik felszólaló kábítószer fogyasztására buzdította a megjelenteket.

A kormánybiztos röviden kommentálta az elhangzottakat. A kutyapárt viccnek indult, de ez a felszólítás már egyáltalán nem vicces, sőt, nem is viccnek szánta a felszólaló politikus – fogalmazott, majd válaszlépést belengetve hozzátette, hogy a jó viccen tudunk nevetni, de ha komolyra fordítják a szót, akkor a reakciót is komolyra kell venni. Horváth a kommentfalon arról is írt, hogy a Pride mellett a marihuána legalizálásáért szervezett április 20-i tüntetésükre is invitálták a jelenlévőket.

PestiSracok facebook image
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs;