Pesti Srácok

Orbán Viktor a Szakma Sztáron megüzente a fiataloknak: Ha nem akarunk a nyakunkba milliószám ukrán munkásokat, akkor szavazni kell (VIDEÓ)

Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon elmondta, korábban, 2010-ben az volt a közmeggyőződés, hogy Magyarországon munkából nem lehet megélni, ezért milliószám éltek emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából vagy kerestek állami állást. A jelenlevőknek a miniszterelnök azt mondta, büszkék lehetnek a szüleikre, hiszen nekik köszönhető, hogy a jelenlevők egy bizakodó ország diákjai és felnőttjei.

– kezdte beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Szakma Sztár Fesztiválon, majd hozzátette: 2010-ben, amikor nemzeti kormány alakult, Magyarország egy csődtömeg volt. Az volt a közmeggyőződés, hogy Magyarországon munkából nem lehet megélni, ezért milliószám éltek emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából vagy kerestek állami állást – mondta Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten.

A miniszterelnök szerint ilyen országnak nincs jövője, végelgyengülésre van ítélve, és előbb-utóbb dögrovásra jut. A kormányfő kifejtette, az ő nemzedékük ebbe nem akart beletörődni, ezért fordítottak egyet az ország sorsán. A jelenlevőknek azt mondta, büszkék lehetnek a szüleikre, hiszen nekik köszönhető, hogy a jelenlevők egy bizakodó ország diákjai és felnőttjei. A miniszterelnök közölte, a legkorszerűbb szakképzést fejlesztették ki hazánkban.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, amikor évente eljön erre az eseményre, látja, hogy ha munka van, minden van, lesznek dolgozni akaró fiatalok is.

– mondta a kormányfő.

Mint fogalmazott, gyors változások és fenyegető veszélyek között helyt kell állni.

– hangsúlyozta Orbán Viktor, sok szerencsét kívánva a hallgatóságnak.

(MN / Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd))

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?