munkáshitel
Orbán Viktor a Szakma Sztáron megüzente a fiataloknak: Ha nem akarunk a nyakunkba milliószám ukrán munkásokat, akkor szavazni kell (VIDEÓ)
Orbán Viktor a Szakma Sztár Fesztiválon elmondta, korábban, 2010-ben az volt a közmeggyőződés, hogy Magyarországon munkából nem lehet megélni, ezért milliószám éltek emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából vagy kerestek állami állást. A jelenlevőknek a miniszterelnök azt mondta, büszkék lehetnek a szüleikre, hiszen nekik köszönhető, hogy a jelenlevők egy bizakodó ország diákjai és felnőttjei.Kormányinfó: elfogadták a főváros elővásárlási szándékát Rákosrendezőre, a terület rendbetétele, fejlesztése innentől Karácsonyék dolga (Videó)
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő sajtótájékoztatót, közismertebb nevén Kormányinfót tart február 6-án, csütörtökön 10 órakor a Miniszterelnöki Kabinetiroda Sajtótermében. Az erről szóló tájékoztatást szerdán kora délután jelentette be a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Orbán Viktor miniszterelnök posztolt is Facebook-oldalán a tegnapi kormányülésről, azt írta: a jó hírekhez sok meló kell! Egy másik bejegyzésben pedig a kormányfő közölte, hogy fontos témák vannak az asztalon: hárommillió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás kistelepülésen élő nyugdíjasoknak.Orbán Viktor: Megkezdődött a gazdasági repülőrajt, kifizetik a kamatokat a magyar családoknak
Nyolcszázezer családnak osztottak ki 1700 milliárd forint kamatot, akkorát ment az állampapír-biznisz hazánkban. Csak az idei első negyedévben az állampapírok után 954 milliárd forint kerül a magyar családok zsebébe. Orbán Viktor bejelentette, elindult a munkáshitel és a Demján Sándor terv.Több millió forinthoz is könnyedén hozzájuthatnak a fiatalok a kormánynak köszönhetően
Január elsejétől elérhető a 17 és 25 év közötti fiatalok számára a munkáshitel. A részletekről Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője beszélt.Kormányszóvivő: a kívánságok teljesülése érdekében több új intézkedés lép életbe az új évvel (videó)
Hozza el a békét és a biztonságot 2025, hogy személyes és közösségi erőforrásainkat Magyarország, a magyar gazdaság, a magyar vállalkozások, a városok és a falvak megerősítésére lehessen fordítani, előrébb tudjanak lépni a gyermekes családok és a fiatalok, valamint az idősebbek is biztonságban érezhessék magukat – mondta a kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóüzenetében. Vitályos Eszter azt mondta: a kívánságok teljesülése érdekében több új intézkedés lép életbe az új évvel.Mondhat bármit a baloldal, a kormány dolgozik: itt a munkáshitel - hangzott el a rendkívüli kormányinfón
Kétszer kell elmondani, hogy a baloldal is megértse: a kormány az országért, az emberekért dolgozik. A kormány az országért, az emberekért dolgozik. A mai kormányülés szünetében, 13 órától tartott kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A miniszter egyebek mellett a fiatalok számára kedvező döntésről adott számot. Január 1-től bevezeti a kormány a munkáshitelt, amire a 17 és 25 év közötti fiatalok lesznek jogosultak.A nap vicce, hogy a gyurcsányista Varju László szerint a Fidesz tette tönkre az országot (VIDEÓ)
Folytatja munkáját ma az Országgyűlés, ahol a balos politikusok már megint amnéziába estek. A szocialista Gurmai Zita a nyugdíjprémiumról érdeklődött, amit annak idején ők vezettek be, csak azt felejti el, hogy egyszer sem adtak végül prémiumot az időseknek a Fidesszel ellentétben. Mindeközben a jobbikos Z.Kárpát Dániel azt hiszi, hogy egyik napról a másikra meg lehet oldalni a lakhatást országszerte. A szebb napokat látott pártja szerinte olyan javaslatot tesz le az asztalra, ami már holnap bevezethető és milliókat segít meg. A nap vicce mégis Varju Lászlótól érkezett, Gyurcsányék padsorából, szerinte ugyanis a Fidesz tette tönkre az országot. Mi másképp emlékszünk erre. Kövesse velünk élőben!Nagy Márton: az új gazdaságpolitikai akcióterv határozza meg a következő évek kormányzati döntéseit
A kedden elfogadott új gazdaságpolitikai akcióterv három pillére fogja meghatározni a következő években a kormányzati lépéseket – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferenciáján.Gulyás Gergely: a kormány jövőre munkáshitelt vezet be
A kormány legkésőbb jövő év január 1-jétől munkáshitelt vezet be; a kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.Ajánljuk még