Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország nem kíván részese lenni a Nemzetközi Büntetőbíróság politikailag motivált akcióinak

null

Magyarország a jövőben nem kíván részt venni a mára politikai eszközzé silányodott, presztízsét vesztett Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) munkájában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés általános vitáján felszólalva bemutatta a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot, és arra emlékeztetett, hogy Magyarország aktív résztvevője volt az intézmény 2002-es létrehozását megelőző előkészítő munkának.

Arról is beszámolt, hogy hazánk egy kormányhatározat alapján 1999 elején írta alá a Római Statútumot, majd ezt 2001-ben az Országgyűlés is megerősítette, ennek ellenére azonban ez mind a mai napig nem része a magyar jogrendnek, ugyanis soha nem került sor a kihirdetésére.

Rámutatott, hogy a kilépésről ennek ellenére mégis a parlamentnek kell döntenie, ezt követően pedig ő maga fog majd erről írásos értesítést küldeni az ENSZ főtitkárának, s a kilépés ezután egy évvel ezután hatályosul.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter kifejtette, hogy Magyarország általában ellenzi a nemzetközi szervezetek működésének átpolitizálását, amire az elmúlt időszakban, a veszélyek korában számos példa adódott.

- mondta.

- tette hozzá.

Majd hangsúlyozta, hogy ez különösen igaz az ENSZ intézményeire, az ugyanis a hasonlóan gondolkodó országok integrációjának számító Európai Unióval vagy NATO-val ellentétben épp azért jött létre, hogy az egymással ellenséges viszonyban lévő felek számára is biztosítsa a párbeszéd lehetőségét.

Illetve aláhúzta, hogy a nemzetközi jogi szervezetekben, a nemzetközi bírói testületekben a politikának, a geopolitikai megfontolásoknak egyszerűen semmi keresnivalójuk nincsen, márpedig az utóbbi időben súlyos aggodalmak fogalmazódtak meg az ICC pártatlanságával, politikamentességével kapcsolatban.

A miniszter úgy vélekedett, hogy mára ezen aggályok beigazolódtak, s világossá vált, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot politikai eszközzé silányították.

- fogalmazott, sérelmezve, hogy tavaly év végén az intézmény elfogatóparancsot adott ki Izrael kormányfőjével és volt védelmi miniszterével szemben.

- fogalmazott a külügyminiszter.

- összegzett Szijjártó Péter.

Forrás/Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.