Trump szerint addig nem lesz béke, míg Zelenszkij nem mond le a Krímről

Ismét kemény üzenettel szállt bele az ukrán elnökbe Donald Trump, aki most arra reagált, hogy Zelenszkij kijelentette, addig nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, míg a Krím visszacsatolása nem kerül szóba. Trump szerint ideje lenne eldönteni, hogy az ukránok békét akarnak, vagy felesleges vérontást még éveken keresztül, amire a teljes ország rámegy.
Az amerikai elnök fogta a realizmusnak nevezett buzogányt és csapott vele egyet Zelenszkij fejére. Az ukrán államfő ugyanis a napokban kijelentette, hogy Ukrajna soha nem fogja elfogadni a Krím elfoglalását, és addig nem hajlandó békét kötni, míg a félsziget vissza nem tér az országához. Erre reagált az amerikai elnök azzal, hogy "ha a Krím félszigetet akarja, miért nem harcoltak meg érte 11 évvel ezelőtt, amikor egyetlen lövés nélkül átadták Oroszországnak?"
Trump ezután kifejtette, hogy a Krím mindig is egy fontos orosz katonai támaszpont volt, amit szerinte Obama adott oda az oroszoknak:


Az amerikai elnök szerint Ukrajna helyzete kritikus, és Zelenszkijnek most kellene a békére törekednie, nem pedig elérhetetlen célokat kitűzni maga elé, amik csak a háború elnyúlását eredményezik.
Zelenszkij nem csinál mást, csak elnyúltja a gyilkolást. Közel vagyunk egy egyezséghez, de az ember, akinek nincsenek kártyái most kellene lépjen, hogy végre kihúzzuk Ukrajnát és Oroszországot ebből a komplett és teljes felfordulásból
– írta közösségi oldalán. Trump egyébként azt is hangsúlyozta, hogy nem kérik, hogy Zelenszkij elismerje a Krímet Oroszország részeként, de nem kötheti ahhoz a békét, hogy visszaköveteli a területet.
Fotó: MTI/EPA pool/Jim Lo Scalzo