Pesti Srácok

Újabb Trump-siker, a Panama-csatorna kikötőit is használhatják az amerikai hadihajók

null

Történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.

Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter a közép-amerikai országban tett hivatalos látogatásának eredményeit értékelve vasárnap a Fox News-ban elmondta: a Panama-csatorna felügyeletét ellátó szervezettel arról született egyezség, hogy

A miniszter azt is megerősítette, hogy Panama elnökével és védelmi miniszterével egyetértési nyilatkozatot írt alá a nagymértékű és bővülő amerikai jelenlétről a csatorna térségében, ami panamai kérésre történik majd meg. Hozzátette, hogy a megállapodás „a kínaiak távol tartását” szolgálja.

PestiSracok facebook image

– mondta Hegseth.

Pete Hegseth állítása szerint a panamai vezetés is támogatja azt – a Donald Trump elnök által is szorgalmazott – üzletet, amelynek keretében a Panama-csatorna két végpontján fekvő meghatározó kikötők, Balboa és Cristobal létesítményei egy hongkongi cégtől egy amerikai befektetési társaság által vezetett konzorcium tulajdonába kerüljenek.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Amerikai hadihajó. A Panama-csatorna üzemeltetésén sem fog múlni az amerikai haditengerészet szabad közlekedése. Fotó: MTI/EPA pool/Caroline Brehman

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.