Pesti Srácok

Bóka János: létre kell hozni a szuverenitásvédelem érdemi eszközrendszerét

Bóka János: létre kell hozni a szuverenitásvédelem érdemi eszközrendszerét

Az európai integráció olyan szakaszába érkezett, amikor létre kell hozni a tagállami szuverenitásvédelmi rendszer érdemi eszközrendszerét – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Szabad Európa Intézet Szuverenitásindex '25 című szakmai bemutatóján csütörtökön Budapesten.

Bóka János európai ügyekért felelős miniszter a rendezvényen úgy fogalmazott: a szuverenitás nem elvont intellektuális probléma, hanem napi szinten felmerülő politikai és nemzetstratégiai kérdés.

A miniszter szavai szerint abból kell kiindulni, hogy a nemzet érték. Minden politikai cselekvést abból a szempontból kell megvizsgálnunk, hogyan szolgálja a nemzet megmaradását – hangsúlyozta, hozzátéve: a nemzetstratégiai célok megvalósításához a nemzetállamok nélkülözhetetlenek, a szuverenitás tehát alapvető kérdés.

Bóka János azt mondta, nemzeti politika szempontjából az európai integráció nem cél, hanem a nemzet és nemzetállam túlélésének eszköze a 21. században, de nincs konszenzus az európai vezetők között, éles politikai választóvonal van a szuverenisták és a föderalisták között – hívta fel a figyelmet, megjegyezve: az európai politikában ma ez az alapvető választóvonal, rendezőelv a hagyományos jobboldali-baloldali, konzervatív-liberális ideológiák helyett.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.