Pesti Srácok

Dobrev nyílt levélben hívja prájdozni Von der Leyent

Dobrev nyílt levélben hívja prájdozni Von der Leyent

A jelek szerint Dobrev Klárát nem viselte meg igazán a válás, és kétszeres erővel esett neki a DK maradékának promózásába. Mi mást is választhatott volna ehhez, minthogy meghívja Ursula von der Leyent a betiltott és nem létező budapesti Pridera.

Miután a brüsszeli hivatásos rettegők mindenkit óva intettek attól, hogy részt vegyenek a budapesti Pride-on, mert azzal szerintük kivívnák a Orbán Viktor haragját, aki természetesen teljesen jelentéktelen és el van szigetelve, de azért rettegni lehet tőle, felbolydult a magyarországi baloldal és könyörögni kezdtek, hogy "légyszi, azért mégis gyertek el". Tudniillik kell a külföldi tömeg, mert itthon nem szednek össze elég embert, meg ugye az olasz antifák nélkül verekedni se lehet.

A sorban az első és talán a leghangosabb Dobrev Klára lett, aki személyesen Ursula von der Leyennek címzett egy nyílt levelet, amiben számon kérte az Európai Bizottság elnökét,

PestiSracok facebook image

Az Apró család hercegnője számon is kérte a német politikust és rendesen ki is osztotta, hiszen szerinte csak úgy lehet megdönteni a NER rémuralmát, ha együtt menetelnek az LMBTQ zászlaja alatt.

Azért azt meg kell hagyni, hogy változnak az idők. Annak idején az Apró család még szovjet tankokat hívott Budapestre, most már csak LMBTQ-aktivistákat, és brüsszeli aktatologatókat. Kicsit tartunk tőle, hogy a következő generáció kikre szeretne majd hagyatkozni. Minden esetre legalább egy okot már látunk a válásra: ha Ferivel is ilyen karcosan beszélt Klára, akkor nem csodálkozunk, hogy a Budagyöngyébe menekült...

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok;

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.