Pesti Srácok

Kamilliánus szerzetes szónokol majd a csíksomlyói búcsún

Kamilliánus szerzetes szónokol majd a csíksomlyói búcsún

György Alfréd kamilliánus szerzetes lesz a szónoka az idei csíksomlyói búcsúnak, amelyet – mint mindig – a pünkösd előtti pénteken és szombaton tartanak meg a Nagy- és Kissomlyó-hegy közötti nyeregben – közölte szerdán az MTI-vel a szervezők nevében Timár Sándor P. Asztrik, a kegytemplom igazgatója.

Az idei búcsú mottója – az 2025-ös szentév jelszavához hasonlóan – "A remény zarándokai".

A fogadalmi búcsú főcelebránsa Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke lesz, az ünnepi szónok pedig György Alfréd, Csíkszentdomokoson született kamilliánus szerzetes.

A búcsú nyitószentmiséje június 6-án pénteken helyi idő szerint 18 órakor lesz a csíksomlyói kegytemplomban, ezt hajnali virrasztás követi. Szombaton 7.30 órakor újabb szentmise lesz a kegytemplomban, míg 10.30 órától ünnepélyes rózsafüzér-imádság a Hármashalom-oltárnál.

PestiSracok facebook image

A kordon a főpapság vezetésével ugyancsak fél tizenegykor indul el a kegytemplom előtti térről a hegynyeregbe, az ünnepi szentmise pedig 12.30 órakor kezdődik a Hármashalom-oltárnál - írták közleményükben a szervezők.

Szombaton 17 órától csángó mise lesz a Szent Péter és Pál-plébániatemplomban, 18 órától pünkösdi vigília-szentmise a kegytemplomban, amelyet megint virrasztás követ.

A kegytemplomban pünkösd vasárnapján 7, 8, 10.30 és 18 órától, pünkösdhétfőn 8, 10.30 és 18 órától tartanak még szentmisét.

Timár Sándor P. Asztrik OFM, a kegytemplom igazgatója az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében elküldött közleményében emlékeztet: a rend több mint fél évezrede lakja Csíksomlyó kegyhelyét, és őrzi legnagyobb ékességét, a Segítő Szűz Mária kegyszobrát.

Felidézi, hogy "a Csíksomlyói Szűzanya szentélye a világ magyarságának találkozóhelye lett", a fogadalmi búcsúra évente csaknem félmillió zarándok érkezik szerte a világból. Mivel a kommunista diktatúra után újrainduló zarándoklatok lélekszámban hatalmasra nőttek, 1996 óta a Hármashalom-oltárnál tartják meg a pünkösdi nagybúcsút.

A szervezők azt írják, hogy a gyakorlati tudnivalókat később közlik a sajtóban, ezért a programfüzetükben az ünnep lelkiségére próbálják ráirányítani a figyelmet, arra a csodára, amely ősidők óta jellemzi "a Boldogasszony és a székely nép kapcsolatát".

– írták.

A szentgyónás és a szentáldozás is elengedhetetlen a teljes búcsú elnyeréséhez - tájékoztatnak közleményükben. György Alfréd 1975-ben született, és 1996-ban lépett be az 1582-ben, a betegek, haldoklók gyógyítására alapított klerikus szerzetesrendbe. Teológiai tanulmányait Vácott, Egerben és Veronában végezte el. 2006-ban a nyíregyházi kamilliánus kolostorban tett örök fogadalmat.

2022. augusztusától ennek a kolostornak a házfőnöke és a Szent Kamill Rehabilitációs Központ fenntartó képviselője. 2023. augusztus 1-jétől a Nyíregyháza-Borbányai Szent László plébánia kormányzója. 2024. december 8-ától a Német Kamilliánus Tartomány osztrák-magyar delegátusa. Papi jelmondata:

(Róm 8,28).

Kiemelt kép: MTI/Kátai Edit

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.