Kocsis Máté a kémbotrányról: az egész politikai lejárató akció, ugyanis az ukrán fél semmilyen hivatalos protokollt nem tartott be(videó)
Ma délelőtt összeült az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága. A zárt ülést amiatt a dezinformációs célú, múlt heti titkosszolgálati támadás miatt hívták össze, amelyet Ukrajna indított Magyarország ellen. A kormánypárt szerint a kémbotrány egyik kulcsfigurája a Tisza Párt politikusa, Ruszin-Szendi Romulusz. A volt vezérkari főnök szerepét a történtekben jelenleg is vizsgálják, csak úgy, mint azt, hogy a NATO-tanácskozásokon képviselte-e hazánk érdekeit, vagy sem.
A nemzetbiztonsági bizottság ülését követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Barthel-Rúzsa Zsolt, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) irányításáért felelős államtitkár közös sajtótájékoztatót tartott.

Kocsis Máté az ukrán kémbotrány kapcsán az ügy fontosságát kiemelve elmondta, a bizottsági ülésen elhangzottak jó részét ötven évre titkosították.

Kocsis Máté ugyanakkor megnevezte a két kiutasított ukrán hírszerzőt, Juroj Kenicsit és Dmitro Kisfalusit. Emellett megnevezett egy harmadik személyt is, Szerhij Alexandronovot. Utóbbit pénteken a TEK fogta el a Ferenciek terénél, majd azonnal kitoloncolták.
A PS információja szerint mindhárom diplomata, illetve volt diplomata oroszok ellen is gyűjtött információkat Budapesten, ezzel párhuzamosan magyar stratégiai fontosságú információkat is felkutathattak, mint például az energiaiparunkra vonatkozó dokumentumokat.
– jelentette ki Kocsis Máté. (A PS megírta: 2014-től emelkedett meg az ukrán titkosszolgálati aktivitás Magyarországon.) A frakcióvezető hozzátette, az ukrán fél múlt hét pénteken előzetes egyeztetés nélkül kényes információkat tett közzé, erre kellett választ adniuk a magyar szolgálatoknak.
A politikus szerint kérdéseket vet fel, hogy az ukrán szolgálatok már egy hónappal ezelőtt elkészítették a felvételeket az állítólagos magyar kémek elfogásáról. Ezekkel a felvételekkel pedig később összehangolt kampányt indítottak Magyarország ellen.
Egy hónappal később ugyanis Ruszin-Szendi Romulusz és a Tisza Párt politikusai egy összevágott felvételen megtámadták a honvédelmi minisztert. Ezzel a felvétellel Ruszin-Szendi Romulusz az ukrán fél kezére játszott
– tette hozzá. (A volt vezérkari főnök gyerekes marhaságnak nevezte az ellene felhozott vádakat, ugyanakkor egy mai írásában sem tagadta, hogy a NATO-üléseken a Slava Ukraini, vagyis a Dicsőség Ukrajnának felkiáltással zárta a felszólalásait. – a szerző)
Kocsis kijelentette, ezt követően az ukrán szolgálatok nyilvánosságra hozták az egy hónapja az állítólagos kémekről készített felvételeket, majd pedig dezinformációs kampányt indítottak a közösségi médiában, amelyben korábban elkészített képekkel akarták azt a hatást kelteni, hogy Magyarország háborúra, Ukrajna megtámadására készült.
Világosan látszik, hogy a teljes akció politikai lejárató akció, ugyanis az ukrán fél semmilyen hivatalos protokollt nem tartott be
– mondta Kocsis Máté. A frakcióvezető kiemelte, a kiutasítások után a magyar szolgálatok fokozták a felderítő tevékenységüket. Szerinte eközben egy befolyásolási kísérlet is zajlik, ami összefüggésben van a történtekkel. Erre szerinte nem csak a kronológia a bizonyíték.
A cél, hogy Magyarországot rossz fényben tüntessék fel a nemzetközi színtéren
– hangsúlyozta.

A korábban említett cselekmények összhangban vannak egy politikai befolyásolási kampánnyal is, amely Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos
– tájékoztatott a frakcióvezető. Hozzátette, jelenleg is zajlik Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnök ukrajnai kapcsolatainak vizsgálata.
Barthel-Rúzsa Zsolt államtitkár kifejtette, komoly vizsgálatok zajlanak Ruszin-Szendi Romulusz altábornaggyal kapcsolatban. A Honvédelmi Minisztérium kikérte a NATO-vezérkari főnökök megbeszéléseinek leiratait.
A lefolytatott vizsgálat alapján a volt vezérkari főnök részrehajlóan Ukrajna-barát álláspontot képviselt a NATO vezérkari főnöki ülésein
– jelentette ki az államtitkár. A politikus szerint megállapítható, hogy Ruszin-Szendi nem képviselte a magyar nemzetbiztonsági szempontból kiemelt háborúellenes narratívát.
A mandátumával ellentétesen Ruszin-Szendi nem ismertette a NATO ukrajnai misszióval kapcsolatos magyar aggályokat
– szögezte le Barthel-Rúzsa Zsolt.
Fotó: PS