Pesti Srácok

Lemondott Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója

null

Mégis lett következménye a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) körüli folyamatos botrányoknak, csütörtökön lemondott posztjáról a cég vezérigazgatója. Walter Katalin korábban Bajnai Gordon kabinetfőnöke volt, levezényelte a CEU Bécsbe költözését, ami olyan jól sikerült, hogy a Soros-egyetem Budapesten maradt, és sokan a szívükbe zárták akkor is, amikor hálaadási pulykákhoz hasonlította az utasokat.

Walter Katalin a BKK vezetőjeként több mint tizenegymillió forintos jutalmat kapott Karácsony Gergelytől, a főpolgármester így hálálta meg, hogy a BKK-t 200 milliós bírsággal sújtotta a Közbeszerzési Döntőbizottság egy szabálytalanul lebonyolított busztender miatt. A volt vezérigazgató korábban már felajánlotta lemondását, miután pulykákhoz hasonlította az utasokat, de akkor egyebek mellett Karácsony közbenjárására a helyén maradt.

A BKK vezérigazgatójának pozíciója az év elején került veszélybe, miután a Fővárosi Közgyűlés a Tisza Párt javaslatára nyílt pályázatot hirdetett az öt nagyobb fővárosi cég vezetésére. Walter Katalin is benyújtotta a pályázatát, de az új vezető kiválasztása már hónapok óta csúszik. A folyamatot csak tovább lassította, hogy közgyűlés tagjaiból álló bírálóbizottság nem talált három alkalmas pályázót a BKK és BKV vezetésére, ezért azt kérték Karácsonytól, hogy harminc napra újra nyissa meg a két cég vezetői pályázatát. Ezzel azt szerették volna elérni, hogy több új szereplő is jelentkezhessen a posztra. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén eredménytelenné nyilvánították a BKK és a BKV cégvezetői pályázatait, majd harminc napon belül újra kiírják azokat.

Áprilisban Fidesz kezdeményezésére Karácsony bizalmi szavazást kért az öt nagy budapesti cég – a BKK, a Budapesti Közlekedési Vállalat, a Budapesti Közművek,a Gyógyfürdők és a Vagyonkezelő – vezetőjéről. A Tisza, a Fidesz és a Podmaniczky Mozgalom támogatta, hogy a főpolgármester hívja vissza az öt vezetőt, közöttük Walter Katalint. Ameddig nem lesznek meg a nyílt pályázaton kiválasztott új vezetők, addig csak megbízási szerződéssel foglalkoztatnák őket. Karácsony azt ígérte, hogy nem fogja visszahívni a jelenlegi cégvezetőket, hiába kéri erre a közgyűlés többsége – írta a Telex.

PestiSracok facebook image

Karácsony Gergely 2021-ben nevezte ki Walter Katalint a BKK élére. Életrajza szerint korábban a McKinsey and Company nemzetközi tanácsadó cégnél és az Erste Banknál dolgozott, 2013-tól másfél évig pedig Bajnai Gordon korábbi miniszterelnöknek, az Együtt akkori elnökének kabinetfőnöke volt. A BKK előtt a Budapesti Városüzemeltetési Holding vezérigazgatójaként szerepe volt a több fővárosi cég összevonása után létrehozott Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. előkészítésében.

Forrás: PS/Telex. Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.