Pesti Srácok

Magyarázkodik a BKV, náluk minden volt, csak korrupció nem

null

A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV Zrt.) 2019-ben lezajlott informatikai és üzemeltetési feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárása szabályosan, a jogszabályi előírásoknak megfelelően történt, a cég visszautasít minden korrupciógyanút - közölte a cég vasárnap az MTI-vel.

Az "egyszereplős eljárás miatt a BKV tárgyalási pozíciói gyengültek, azonban a PwC véleménye szerint az ajánlati ár nemhogy kiugróan magas nem volt, hanem a piaci helyzetnek megfelelő értéknél kedvezőbb volt" - írták. A közlemény szerint a döntésnél a BKV-nak azt is figyelembe kellett vennie, hogy az informatikai szolgáltatás nemcsak a back office területeket, hanem a teljes közösségi közlekedési szolgáltatást is érinti. A feladatok között van például a forgalmi tevékenységet, a járműkiadásokat, a beosztásokat és a munkaidő-elszámolást támogató informatikai rendszer működtetése is - tudatták.

A 2019. június 28-án megkötött, 5+5 éves keretszerződés 2024-es hosszabbítását megelőzően annak konstrukcióját és árazását "az ugyancsak a legtekintélyesebb nemzetközi tanácsadók közé tartozó" Ernst & Young vizsgálta. Azt állapították meg, hogy a piaci benchmark alatt vizsgált, általános szolgáltatáshoz kapcsolódó feladatok árazása piaci mércével nem kiugró, illetve amennyiben a BKV a vizsgált feladatokat házon belül tervezné elvégezni, a jelenlegi feltételek mellett feltehetően jelentősen magasabb költséggel tudná azt megoldani - olvasható a közleményben. A 2019-es közbeszerzésen nyertes céggel szemben indult nyomozásban a hatóságok a BKV esetében nem állapították meg a fiktív számlázás gyanúját, büntetőjogi felelősség sem a BKV Zrt.-vel, sem Bolla Tibor volt vezérigazgatóval szemben nem merült fel.

A Sys IT Services Kft.-hez kapcsolódó büntetőeljárásnak a BKV nem részese - írták. A közlemény szerint a BKV 2020 novembere óta nem a büntetőeljárással érintett Sys IT Services Kft.-vel, hanem az abból kivált Sys IT Network Zrt.-vel (névváltoztatás után: PRO-IT Solutions Zrt.) áll szerződéses kapcsolatban, amelynek tulajdonosai és ügyvezetése 2021 júniusától - már a Sys IT Services Kft.-vel kapcsolatos büntetőeljárás megindulását megelőző időponttól - teljesen eltér a büntetőeljárással érintett társaságétól. Mindezek miatt a BKV "visszautasít minden, a napokban a sajtóban megjelent, minden alapot vagy bizonyítékot nélkülöző korrupciógyanút" - közölte a cég.

PestiSracok facebook image
Forrás, fotó: MTI
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.