Pesti Srácok

Megint hazugságon kapták A Petit: Nem igaz, hogy kitiltották a közmédiából

Megint hazugságon kapták A Petit: Nem igaz, hogy kitiltották a közmédiából

Magyar Péter már az EP-választások előtt ultimátumot adott a közmédiának, amelyben követelte, 10 napon belül hívják be egy műsorba, ahol elmondhatja elképzeléseit Magyarország jövőjéről. Ez az ultimátum a pártelnök és a köztévé turbulens viszonyának nyitánya volt, amelynek csúcspontján Magyar Péter tüntetést szervezett az MTVA épületéhez, és amely után többször hangoztatta, hogy a köztévé meglátása szerint nem ad elég képernyőidőt neki, illetve pártjának. Legutóbbi "Magyar Infó" nevezetű online tájékoztatója alkalmával pedig egyenesen úgy fogalmazott, a Tisza vezetői "be sem tehetik a lábukat" a közmédia épületébe. A Tényellenőr utánajárt annak, igaz-e Magyar Péter állítása.

A Tényellenőr szerint alapvetően cáfolja Magyar Péter felvetését, miszerint ne tehetné be a lábát a közmédia stúdiójába a tény, hogy részt vett az EP-listavezetők vitáján 2024. május 30-án. Itt pártja EP-programját ismertette a párt elnöke. A portál azt írja: a Tisza elnökét ezután szeptemberben ismét meg akarta hívni a közmédia, hogy Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával vitázzon a 48 perc című műsorban, Magyar azonban elutasította a megkeresést. Majd újra és újra elutasította a meghívást, összesen négyszer. Végül szeptember 26-án a Kossuth Rádión és az M1-en is interjút adott a Tisza elnöke.

- szögezik le a cikkben. A stúdióműsorok mellett rendszeresen ráadásul találkozhat Magyar a közmédia kameráival különböző nyilvános eseményeken, ezeken azonban jellemzően nem a politikai álláspontját osztja meg, hanem személyeskedő hangnemben beszél, és gyakran megfenyegeti az őt kérdező riportereket. 2025 márciusban a közmédia brüsszeli tudósítóját fenyegette meg azzal, hogy "kivizsgálják a lakhatását és a fizetését". Császár Attilát, a közmédia ismert riporterét 2024. decemberében kommunista ügynöknek titulálta. De szeptemberi szereplésének alkalmával is hazugnak nevezte a közmédia egyik szerkesztőjét, az intézményt pedig "kutyakomédiának" minősítette.

PestiSracok facebook image

- írja a Tényellenőr.

(tenyellenor.hu / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?