Pesti Srácok

Némi nemzeti érzés azért még pislákol a lengyelekben, meg is rongálták az ukrán nácik emlékművét

null

Mi aztán megértjük a lengyelek történelmi ellenérzését az oroszokkal szemben, de csak úgy, mint a lengyel jobboldal jelentős része, minket is meglepett, hogy Varsóban elfelejtették, velük az ukránok legalább annyira elbántak. Az viszont, hogy a volhíniai mészárlást végrehajtó UPA-nak Lengyelországban állítottak emléktáblát, már szegény fékezetthabzású lengyel barátainknak is sok volt.

Nagyon kiakadtak az ukránok, mert a lengyelek elhelyeztek egy táblát a Podkarpackie vajdaság területén az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) katonáinak emlékére felállított emlékművön. A rendkívül felháborító és ukránellenes, sőt oroszbarát táblán a következő állt:

Nagyon szélsőséges igaz? Csak a miheztartás véget: az UPA nácijai, annak a Banderának a pribékjei, akit most Kijevben istenítenek tízezreket mészároltak le, tulajdonképpen kiirtva Voliny területéről a lengyeleket az utolsó szálig. A szörnyű tetteikről, a tömeges nemi erőszakról, a nők és gyerekek élve kettéfűrészeléséről bővebben ITT írtunk (a cikk felkavaró képeket tartalmaz).

PestiSracok facebook image

Az tehát, hogy ezeknek az állatoknak lengyel területen felállítanak egy emlékművet nagyjából olyan, mintha Izraelben szobrot emelnének az ismeretlen SS-katonának. Nem is csoda tehát, hogy a lengyelekben még a Tusk-kormány ellenére is fellobant egy minimális nemzeti érzelem és kibővítették az emlékmű feliratát a fenti mondattal. Őszintén szólva csoda, hogy csak ennyit tettek.

De nem kell aggódni, a műemlékvédelmi szakemberek már helyre is állították a szobrot, eltávolították a "sértő táblát". természetesen ukrán parancsra. Tuskék tehát megint megmutatták, hogy kik az igazán fontosak nekik, és azok ismét nem a lengyelek lettek, Kijev szimpátiája fontosabb. Ismerős ez egy bizonyos magyar párt kapcsán? Gondoltuk...

Forrás, fotó: Ukrajinszka Pravda;

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.