Perrel fenyegeti Karácsony Gergely az államot, amiért a be nem fizetett adó miatt inkasszózták a főváros számláját (videó!)
Miután Karácsony Gergely nem fizette ki a főváros szolidaritási adójának fennmaradó részét, inkasszózták Budapest számláját. A baloldali főpolgármester mintegy előremenekülve a felelősségre vonás alól, máris „törvénytelenséget” kiállt, és rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett csütörtök 15 órától. Hogy aztán perrel fenyegesse az államot, mert behajtotta a be nem fizetett adót. Azt viszont nem árulta el, ki lesz Walter Katalin utódja a BKK élén.
A Facebook-on közvetített sajtótájékoztatójában rögtön azt hangoztatta, "valakik felsőbb körökből politikai utasítást adtak az Államkincstárnak, hogy törvénytelenül emeljenek le 10,2 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat számlájáról."
Karácsony azzal magyarázta az inkassszó törvénytelenségét, hogy "a korábban kért azonnali jogvédelem a bíróság döntéséig valóban jogvédelmet jelent."
Ez nem más, mint hivatali visszaélés, és ha nem kapjuk vissza a leemelt pénzt, feljelentést teszek az ügyben

– fenyegetett a főpolgármester.
Az inkasszózás azután történt, hogy néhány napja a főpolgármester nemes egyszerűséggel kijelentette, nem fizeti be a Fővárosi Önkormányzat törvényes kötelezettségét, a 89,11 milliárd forintos szolidaritási adó fennmaradó részét, 50 milliárd forintot.
Mindezek ellenére a főpolgármester "jogszerűtlennek" nevezte az inkasszót (még véletlenül sem az adóelkerülést), ezért évről évre "újabb pereket indítanak" az adott évben kivetett szolidaritási hozzájárulás miatt.
Karácsony Gergely ismételten arra hegyezte ki narratíváját, hogy a főváros jelenleg nettó befizetője a központi költségvetésnek.
"Lényegében több pénzt fizetnek be az államkasszába, mint amit támogatások útján kapunk"
– közölte Karácsony.
Ráadásul egy ponton túl kerek-perec kijelentette: "Éles helyzetben" a kormánynak "át kell vennie" a budapesti közszolgáltatásokat, mert szerinte "a munkavállalói elbocsátások nem oldanák meg a problémát."
A főváros a likviditás megőrzése érdekében leállította a Budapesti Közművek, a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Dísz- és Közvilágítási Kft. kifizetéseit – tette hozzá Karácsony Gergely még.
Azt Karácsony Gergely többszöri kérdésre sem árulta el, hogy ki lesz Walter Katalin utódja a BKK élén.
Ahogyan korábban megírtuk, Karácsony Gergely hiába kommunikálja, hogy a kormány inkasszózása törvénytelen, valójában ő nem tartja be a jogszabályokat.
Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs