Pottyondy Edina már készíti a bőröndöt, vagy komikusnak áll a SzuverenitásGestapo miatt

Pottyondy Edina, még nem tudja, mennyire veszi komolyan a kormány az átláthatósági törvényt. Azt azonban tudja, hogy a neve felkerült a NER halállistájára. Szerdai Facebook-bejegyzésében többek közt arról ír, két lehetősége maradt: vagy csomagol, vagy komikusi énjét kamatoztatja csak a jövőben. Kötelező rettegés pipa, mára be is lehet zárni az Internetet.
“Miután a nevem szerepel a SzuverenitásGestapo egyik jelentésében, valószínűleg én is felkerülök a NER halállistájára” - írta Facebook-bejegyzésében Pottyondy Edina. Az influenszer kiemeli, még nem tudja, mennyire komolyak a kormány szándékai vele kapcsolatban, de ha beigazolódik, amitől retteg, az ő magyarországi létezése ellehetetlenül. Mint kiemeli, nagyjából két választása maradt:
az egyik az, hogy a videózást végleg abbahagyom, külföldre nem megyek fellépni, a Donably felületet bezárom, könyvet nem adok ki, és reménykedem abban, hogy stand-uposként is meg tudok élni, mert legalább a fellépéseimet nem nyírják ki.
A másik lehetőség,

hogy egy közeli (vagy távoli) országba költözöm, a magyarországi cégemet bezárom, és pl. Szlovákiából youtuberkedek, onnan szervezem a magyarországi előadásaimat, és ott adom ki a könyvem (ha végre elkészül).
Majd azt hangsúlyozza:
hát itt tartok. Egyszerre szökik könny a szemembe és érzek dühöt, hogy ilyeneken kell gondolkodnom. Nem hiszem el, hogy ez tényleg történik, hogy 2025-ben a kényszeremigráción kell agyalnom.
Hát, hogy min kell agyalnia Pottyondi Edinának, az csak rajta múlik. A baloldali értelmiség csomagolási hajlandóságát már jól ismerjük. Szinte minden kamrában lapul egy bőrönd a rendszerváltás óta. Óriási teher lehet a fasiszta Orbán diktatúrájának célkeresztjében élni. Eddig is ellehetetlenítették a munkásságát, ezt szinte már fokozni sem lehetséges. Példaértékű rettegése mindenképpen indokolt. Abban az alternatív univerzumban, amelyben létezik, valóban jogos minden félelme. Talán, ha ő is lezárja a Lánchidat, visszaretten a hatalom…
Vezetőkép: Facebook