Pesti Srácok

Rögtön megindították támadásukat balos és tiszás ügyvédek az átláthatósági törvény ellen

Rögtön megindították támadásukat balos és tiszás ügyvédek az átláthatósági törvény ellen

Totális támadást indított az Ügyvédkör nevű jogászszervezet a kormány által benyújtott új átláthatósági törvényjavaslat ellen. Az Ügyvédkör közleményében a törvényt a „jogállamiságot és a jogorvoslathoz való jogot súlyosan sértő,” a magyar közéletre nézve „rendkívül súlyos csapásnak” minősítette. A kritizált javaslat célja a kormány szerint az, hogy megakadályozza a külföldi befolyásolást és garantálja a magyar polgárok szabad döntéshozatalát.

A Tűzfacsoport írása szerint a szervezet szakmailag nemhogy nem független, de baloldali és tiszás kötődésű is. Az Ügyvédkör vezetője, Horváth Lóránt például korábban a baloldali AMŐBA alapítvány élén állt, amely jelentős anyagi problémákba ütközött.

Ráadásul Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány volt igazságügyi minisztere is ebbe a körbe sorolható, aki jelenleg Magyar Péter jogi képviseletét látja el.

Bárándy korábban is a jogállami rend megkérdőjelezésével, valamint az alkotmányos normák figyelmen kívül hagyásával vétette észre magát.

PestiSracok facebook image

A blog továbbá rámutatott az Ügyvédkör és más baloldali szervezetek – például a Transparency International vagy a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) – közötti szoros kapcsolatra, jelezve, hogy ezek a szervezetek külföldi érdekeket képviselnek, miközben a magyar törvényhozás belső ügyeibe kívánnak beleszólni.

Szintén számos baloldali médiumban szerepel Gerő Tamás ügyvéd, akinek szervezete, az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) ugyancsak fellépett a törvény ellen.

Kiemelt kép: Bárándy Péter. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.