Ruszin-Szendi Romulusz szerint csupán “szánalmas próbálkozás” kivizsgálni azt, hogy hazánkat képviselve miért éltette Ukrajnát

A Tisza Párt honvédelmi szakértője nem hagyta szó nélkül, hogy a Honvédelmi Minisztérium nyilvánosságra hozná a korábbi vezérkarfőnök NATO-tárgyalásokon való megnyilvánulásairól készült vizsgálat jelentését.
A Tisza Párt honvédelmi szakértője "bátran néz bármilyen vizsgálat elé", mert szerinte az igazság és a szakma az ő oldalán van. Ruszin-Szendi Romulusz ezt a pártja által az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében tudatta. Ruszin-Szendi Romulusz szánalmasnak nevezte a Honvédelmi Minisztérium" próbálkozását", hogy befeketítse őt azzal, hogy nem a kormányzat álláspontját képviselte az észak-atlanti szövetség értekezletein.
Hozzátette, mindez akkor történik, amikor kiderül, hogy a jelenlegi honvédelmi miniszter évek óta háborúpárti, hiszen "botrányos beszédében" büszkén ki is emeli ezt a tényt. Utal itt a Tiszás "szakértő" arra a hangfelvételre, amit Magyar Péter hozott nyilvánosságra, s amely tartalmában a honvédelmi miniszter gyakorlatilag egy lelkesítő beszédet mond a honvéd katonáknak.
Szerinte a kormány attól sem riad vissza, hogy dokumentumot hamisítson, már csak azért is, mert ezek a NATO-jegyzőkönyvek egyébként titkosak.

A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot. A katonák mindig a harcra készülnek, nincs ebben semmi új, amit elődeim és a vezetésem alatt a magyar katonák bizonyítottak itthon és külföldön tettekkel. Ezért nagyon gyenge próbálkozás ezzel magyarázni a felháborító beszédet, ami egyértelmű kormányzati háborús direktívát tartalmazott. Nem szégyelltek ehhez törvénytelenül eltávolítani engem, és elküldeni a felkészült, tapasztalattal rendelkező állományt"
- írta Ruszin-Szendi Romulusz, aki a közleményben hazugnak és háborúpártinak nevezte a kormányt.
Mondja mindezt annak a Tisza Pártnak a szakértője, amelyik tagja annak az Európai Néppártnak, amelyik gyakorlatilag minden nyilatkozatában leszögezi, hogy addig kell pénzt és fegyvert tolni Ukrajnába, amíg az utolsó ukrán katonáig nem harcolnak Oroszország ellen. A - Magyar Péter egyik legnagyobb rajongója -, Manfred Weber által vezetett Néppárt már több mint három éve a béke mielőbbi sürgetése helyett háborúra bíztatja az ukránokat, fegyverrel és pénzzel "megsegítve" a további harcokat. Akkor kérdezzük mi: ki a háborúpárti?
'Slava Ukraina' - mondja a hazánkat képviselő Romulusz a NATO üléseken
Befejeződött a Honvédelmi Minisztérium (HM) vizsgálata Ruszin-Szendi Romulusz, korábbi vezérkarfőnök NATO-tárgyalásokon való megnyilvánulásairól – jelentette be a tárca csütörtökön. A közlemény szerint megállapították, hogy a Tisza Párt jelenlegi szakértője „hivatalos tárgyalásokon szisztematikusan eltért a magyar kormány hivatalos, háborúellenes álláspontjától, és Ukrajna-barát narratívát képviselt”. A honvédelmi tárca azt is állítja, hogy Ruszin-Szendi jelentései „valótlan állításokat is tartalmaztak, ezzel félrevezette a feletteseit és a kormányt”.
A jelentés azt is felrótta a volt vezérkari főnöknek, hogy az ülésen elhangzott olyan kijelentései, mint az Ukrajna szövetségesei által is használt „Szlava Ukrajini”, azaz „Dicsőség Ukrajnának” élesen szembemennek a magyar semlegességi politikával.
A Honvédelmi Minisztérium a vizsgálat eredményeit az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának már bemutatta, és amennyiben a bizottság is támogatja, készek vagyunk nyilvánosságra hozni a jelentést Ruszin-Szendi Romulusz ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól”
– tette hozzá a szaktárca.
A Fidesz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában vizsgálatot kezdeményez Ruszin-Szendi Romulusz ellen – ezt pedig már Kocsis Máté frakcióvezető jelentette be a Facebookon csütörtökön. Az indoklás szerint felelős honvédségi vezető pozícióban a nemzeti állásponttól eltérőt képviselni kiemelten kockázatos és megengedhetetlen.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor)