Rutte szerint Oroszország csak gúnyolódik velük, válaszul az oroszok kigúnyolták

Mark Rutte kiadott egy közleményt az isztambuli találkozó kapcsán, amiből sugárzik, hogy a NATO-főtitkár nem igazán van tisztában a háborús kérdésekkel. A holland politikus ugyanis megfejtette, hogy Vlagyimir Putyin csak gúnyolódik velük, mert "B-csapatot" küldött maga helyett a találkozóra, ami eleve furcsa gondolat, hiszen ugyanez a küldöttség képviselte Oroszországot Isztambulban három éve, de Rutte ezen nem akadt fent, szerinte a gúnyolódás egyenes forrása, hogy Moszkva megint összeomlott. A Kreml meglehetősen sajátos választ adott, de legalább láthattuk Marija Zaharova mosolyát.
Mark Rutte NATO-főtitkár pénteken kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "hatalmas hibát" követett el azzal, hogy "másodosztályú" csapatot küldött az Ukrajnával folytatott tárgyalásokra a Isztambulba.
Úgy gondolom, Putyin hatalmas hibát követett el
– mondta Rutte az albán fővárosban, Tiranában, pár órával azelőtt, hogy megkezdődtek volna a közvetlen tárgyalások Isztambulban Moszkva és Kijev között.

Nagyon jól tudja, hogy a labda az ő térfelén pattog, hogy bajban van, és hogy hatalmas hibát követett el. Úgy gondolom, hogy most minden nyomás Putyinon van
– tette hozzá. Vlagyimir Putyin közvetlen tárgyalásokat javasolt a két ország között. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyanakkor arra szólította fel az orosz vezetőt, hogy személyesen maga utazzon Isztambulba, és tárgyaljon vele. Az orosz elnök viszont Vlagyimir Megyinszkij elnöki tanácsadó vezetésével küldött delegációt Isztambulba, aki már 2022-ben is részt vett az ukránokkal folytatott, de kudarccal végződő korábbi közvetlen tárgyalásokon. Rutte azt is mondta: jó dolognak tartja, hogy az ukránok tárgyalóasztalhoz ültek. Hangsúlyozta:
Olyan küldöttséget küldtek, amely valóban kész tárgyalni a tűzszünetről.
Volodimir Zelenszkij, aki csütörtök este érkezett Tiranába, szintén részt vesz az EPC-csúcstalálkozón, amelyen a 27 uniós tagállam és mintegy 20 másik európai ország vezetői vannak jelen. Kaja Kallas, az európai diplomácia vezetője, aki ugyancsak Tiranában tartózkodik, pénteken azt mondta: az Ukrajnáról folytatott tárgyalások legutóbbi fordulatai azt mutatják, hogy Oroszország nem akar békét, és arra szólított fel, hogy gyakoroljanak nyomást Moszkvára.
Világosan látjuk, hogy Oroszország nem akar békét, mindenki más viszont igen
– jelentette ki. Rutte és Zelenszkij kijelentéseire egyébként reagáltak az oroszok is. Vagyis valami olyasmi. Marija Zaharova válasza ugyanis nagyjáéból annyi volt, hogy kinevette a két politikust és kifejtette, hogy ha bábokat keresnek, akkor azt ne az ő térfelükön tegyék: