Pesti Srácok

Svájccal közösen állunk ki a béketárgyalások sikeréért

null

Magyarország és Svájc együtt áll ki a béketárgyalások sikeréért, hiszen mindkét ország számára világos, hogy az ukrajnai háborúnak nincsen megoldása a harctéren, kizárólag diplomáciai rendezés képzelhető el - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Berrnben.

A tárcavezető arról számolt be a svájci kollégájával, Ignazio Cassisszal folytatott egyeztetését követően, hogy a két ország hasonlóan áll az Európát és a világot feszítő legsúlyosabb problémákhoz.

- sorolta.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarország és Svájc következetesen kiáll a nemzetközi szervezetek átpolitizálása ellen is, ugyanis az gyakorlatilag lehetetlenné teszi a békeerőfeszítések sikerét.

- vélekedett.

A miniszter ezt követően hangsúlyozta, hogy a két ország jó politikai együttműködése kiváló alapot ad az eredményes gazdasági együttműködéshez is, amit szavai szerint jól mutat, hogy az elmúlt tíz évben megháromszorozódott a hazánkba érkező svájci beruházások volumene.

- húzta alá.

Végül pedig kitért arra is, hogy a Svájcba utazó magyarok száma 80 százalékkal nőtt az elmúlt év során, és mintegy ötödével emelkedett a Magyarországra látogató svájci turisták száma is.

- fogalmazott.

(MTI / Kiemelt kép: Facebook)

Ajánljuk még