Pesti Srácok

Százmillióval támogathatta Magyar Péteréket Bige László, most a csőd szélére került a cége, a Nitrogénművek

Százmillióval támogathatta Magyar Péteréket Bige László, most a csőd szélére került a cége, a Nitrogénművek

Bajban van a Nitrogénművek Zrt., május 14-én 200 millió eurónyi értékű, évi 7 százalékos kamatozású kötvény összeget kellett volna visszafizetnie a kötvénytulajdonosoknak, erre azonban nem volt képes a Bige László tulajdonában álló vállalat. A Nitrogénművek Zrt. helyzete bizonytalanná vált, egyelőre nem tudni, sikerül-e úrrá lenni a kialakult helyzeten. Bige László korábban lapértesülés szerint 100 millió forinttal támogatta Magyar Péter Tisza-mozgalmát.

Lényegében fizetésképtelenné vált a Nitrogénművek Zrt., mivel május 14-én 200 millió euró névértékű kötvénye járt le, melyet kamattal és tőketartozással együtt vissza kellett volna fizetnie hitelezőinek. Erre azonban a cég nem volt képes.

A Bige László tulajdonában álló vállalat fizetés helyett – bár kétségtelenül a vonatkozó EU-s direktívával összhangban – közleményt adott ki a csődközeli helyzetről. A közlemény lényegi eleme az, hogy a vállalat „konstruktív megbeszéléseket folytat” a lejárt kötvények meghosszabbításról, a hosszabbítás lehetséges feltételeiről. A vállalat közleményében azt is írja, hogy a lehetséges tranzakcióval illetve megállapodással kapcsolatos információkat később teszik közzé.

Nitrogénművek Zrt.: nem most kezdődött a baj

PestiSracok facebook image

A vállalat által kiadott nyilatkozat szerint az igazgatótanács optimista a lejárt kötvényekkkel kapcsolatban, és „értékelik az összes lehetséges megoldást”, a helyzet megoldásáról pedig későbbre ígértek megoldást. Nagy kérdés azonban, hogy ezen kommunikációs paneleken túl, számíthatnak-e a vállalat hitelezői arra, hogy számukra is elfogadható módon és időpontban megkapják nekik járó pénzüket.

Miként ugyanis a Vg.hu a határidő előtti napon megjelent összeállításában bemutatta, az évi 7 százalékos kamatot fizető kötvényt Bige László cége még 2013-ban bocsátotta ki, de az elmúlt hónapokban egyre inkább világossá vált, hogy a lejártakor képtelen lesz törleszteni. A Bloombergnek nyilatkozva Bige Zoltán stratégiai igazgató elmondta, hogy az utolsó pillanatig tárgyalnak a hitelezőkkel a kötvény meghosszabbításáról, miután az utolsó kamatot a héten a cég még ki tudta fizetni.

A kötvénytulajdonosokkal most a Nitrogénművek egy szándéknyilatkozatot szeretne aláírni, amely

  • három évvel hosszabbítaná meg a kötvény lejáratát, és
  • lehetővé tenné azt is, hogy a műtrágyagyártó kidolgozzon egy új megállapodást a jelenlegi adósság átalakításáról, amiről aztán a kötvénytulajdonosok szavazhatnának.

Miért a százmilliós Tisza-támogatás, ha baj van a cégben?

Miként az Origo megírta, a vállalat az ismert nehéz körülmények ellenére legalább százmillió forinttal támogatta a Tisza Pártot, azaz Magyar Péteréket.

Magyar Péter a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű szavazásának eredményváróján // fotó: Hatlaczki Balázs

Magyar Péter elzárkózott attól, hogy megválaszolja a Magyar Nemzet által hozzá intézett kérdéseket a Bige Lászlótól érkező támogatásokról.

Forrás: VG/Origo Kiemelt kép:

Bige László, a Bige Holding Csoport - benne a

Nitrogénművek Zrt.

tulajdonosa Nyíregyházán 2014. december 23-án. (MTI Fotó: Balázs Attila)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.