Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány új stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Audival

Szijjártó Péter: a kormány új stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Audival

A kormány új stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Audival, amely vállalat a hazai autóipar egyik legstabilabb tartóoszlopaként nem csupán a magyar gazdaság jelenét, hanem a jövőjét is jelenti – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol mostanra legördült az egymilliomodik Q3-as modell is a gyártósorról.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Audi Hungária ünnepségén arról számolt be, hogy az új stratégiai együttműködési megállapodás legfőbb célja, hogy a német autógyártó újabb és újabb beruházások helyszínéül válassza Győrt, hogy növelje ezzel Magyarország erejét, segítve a gazdaság gyors és sikeres dimenzióváltását.

– sorolta. Fontos mérföldkőnek nevezte, hogy Győrben elkészült az egymilliomodik Q3-as modell, ami jól mutatja, hogy az Audi készen áll arra, hogy a jövő autóiparában is olyan sikeres legyen, mint eddig. Beszédében a miniszter kifejtette, hogy ugyan az utóbbi évek válságai során többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, az nem változott, hogy a globális gazdaság gerincoszlopa továbbra is az autóipar, amely technológiai forradalmon megy keresztül.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– tette hozzá. A tárcavezető rámutatott, hogy az utóbbi tizenöt évben négyszeresére nőtt a magyar autóipar termelési értéke, tavaly már elérte a 13 ezer milliárd forintot, és az ágazatban több mint 160 ezren dolgoznak.

– emelte ki. Szijjártó Péter tudatta, hogy a kormány az utóbbi tíz évben 244 nagy autóipari beruházáshoz nyújtott támogatást, amelyek összesen 6100 milliárd forintos értéket képviselnek, és 61 ezer új munkahelyet hoztak létre.

– hangsúlyozta.

– folytatta. Leszögezte, hogy mindez nem lenne lehetséges Győr és az Audi nélkül, ugyanis utóbbi vállalat a magyar autóipar egyik legrégebbi, legstabilabb és legfontosabb tartóoszlopa.

– sorolta.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Purger Tamás

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.