Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország nem veszélyként, hanem lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre

Szijjártó Péter: Magyarország nem veszélyként, hanem lehetőségként tekint a kelet-nyugati együttműködésre

Magyarország nem veszélyként, hanem lehetőségként tekint a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre, amelyből hazánk igen sokat profitálhat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Vácrátóton.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nippon Paper Chemicals Europe üzemének megnyitásán arról számolt be, hogy a japán vállalat vegyipari üzletága körülbelül 15 milliárd forint értékű zöldmezős beruházás keretében építette fel az akkumulátoralkatrész-gyárát a településen, amihez az állam 2,3 milliárd forint támogatást adott, így segítve elő az első ütemben hatvan új munkahely létrejöttét.

Beszédében kiemelte, hogy a világszerte több mint 15 ezer embernek munkát adó cég fontos szerepet játszik az autóipar zöld technológiai forradalmában, amelynek terén Magyarország élen jár, ugyanis öt év alatt a tízszeresére nőtt a hazánkban forgalomba állított elektromos autók száma, valamint jelentős gyártási kapacitások is létrejöttek.

Szijjártó Péter azt mondta:

"A jövő esztendőtől Magyarország képes lesz arra, hogy több mint egymillió autót, több mint kétmillió motort állítson elő, és a világon a második legnagyobb elektromos akkumulátor-gyártási kapacitással rendelkezünk."

PestiSracok facebook image

Illetve a keleti nyitás stratégiájának a sikerét méltatta, rámutatva, hogy a kormány tizenöt évvel ezelőtt kezdte ösztönözni az ázsiai vállalatok beruházásait, és soha nem diszkriminált a hazánkba érkező cégek között politikai, ideológiai vagy nemzeti alapon, pusztán annyit kértek, hogy tartsák be a szabályokat.

"Mi itt Magyarországon a kelet-nyugati együttműködésre soha nem veszélyként, hanem lehetőségként tekintettünk, egy olyan lehetőségként, amelyből mi, magyarok sokat profitálhatunk" - szögezte le a külügyminiszter.

A miniszter kifejtette, hogy a keleti nyitás stratégiának egyik fő pillérét a magyar-japán együttműködés jelenti, a kormányzat már hét vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kelet-ázsiai országból.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott:

És nem véletlen az, hogy a japán vállalatok a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják ma Magyarországon, s az sem véletlen, hogy több mint 30 ezer magyar ember dolgozik japán vállalatoknál. Az elmúlt tizenegy év során a kormány 72 nagy japán vállalati beruházást támogatott Magyarországon.

Hozzátéve, hogy ennek keretében mintegy 644 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, több mint ötezer új munkahelyet teremtve.

"És a mai napon a japán vállalatok pozíciója tovább erősödik Magyarországon, Magyarország pozíciója pedig tovább erősödik a zöld autóipari technológiai forradalomban" - jegyezte meg.

Szijjártó Péter ezt követően aláhúzta, hogy a Nyugat világgazdasági hegemóniája mára a múlté, a keleti vállalatok sok esetben az élre törtek, amit az is jól demonstrál, hogy 2010-ben globálisan a beruházások 80 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, míg a maradék 20 százalékát keletiből, viszont ez az arány mostanra teljesen megfordult.

"Ezért nem is csoda az, hogy Európában is egy rendkívül éles verseny indult meg a nagy, modern, keleti vállalatok által létrehozott beruházásokért. Épp ezért szerintem mindenki, aki józan ésszel gondolkozik, belátja, hogy a kelet-nyugati együttműködésben nem a korlátokat és nem a tiltást kell keresni, a kelet-nyugati együttműködést nem elnehezíteni, hanem támogatni kell" - vélekedett.

Majd kiemelte, hogy a keleti és a nyugati vállalatok kölcsönösen függenek egymástól, ezért a gazdasági együttműködés korlátozása nem egyszerűen butaság, hanem súlyos károkat is okoz, és nagyon komoly fejlődési lehetőségtől fosztja meg az érintetteket.

A külügyminiszter kijelentette:

Végül pedig tudatta, hogy Pest vármegyében az elmúlt tíz évben a munkanélküliség a felére csökkent, az ipari termelés értéke pedig a háromszorosára nőtt, 2500 milliárd forintról bőven 7000 milliárd forint fölé, ami részben annak köszönhető, hogy a kormány ez idő alatt helyben 315 nagyberuházáshoz adott támogatást.

Forrás/Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.