Zelenszkij szerint a Trumppal folytatott vatikáni beszélgetés az eddigi legeredményesebb volt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a Donald Trump amerikai elnökkel a Vatikánban megtartott legutóbbi találkozója a két fél eddigi legeredményesebb beszélgetése volt. Az ukrán államfő újságíróknak nyilatkozva az április 26-án, Ferenc pápa búcsúztatásának napján megtartott tizenöt perces vatikáni találkozót talán a legrövidebbnek, de a legtartalmasabbnak nevezte. A találkozón légvédelmi rendszerekről és az Oroszország elleni szankciókról tárgyalt Donald Trumppal – jelentette szombaton a The Kyiv Independent című hírportál.
Zelenszkij elmondta: Donald Trumppal egyetértettek abban, hogy egy harminc napos tűzszünet volna a helyes első lépés a béke felé az ukrajnai háborúban. Közölte továbbá, hogy felvetette a szankciók kérdését, és az amerikai elnök válasza erre nagyon határozott volt, részleteket azonban nem árult el az ukrán elnök.
Zelenszkij kijelentette, hogy a két ország által szerdán aláírt megállapodás az ásványkincsekről kölcsönösen előnyös, és ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy megvédje a jövőbeni amerikai beruházásokat, valamint saját területét és népét. A megállapodás biztonsági vonatkozásával kapcsolatban Zelenszkij kiemelte a hatékonyabb légvédelem fontosságát, amely Kijev egyik fő kérése maradt szövetségeseivel szemben Oroszország több mint három éve tartó inváziója során. Korábban a Fehér Ház is nagyon produktívnak nevezte a találkozót.
Forrás, fotó: MTI
