Pesti Srácok

A brüsszeli vezetők nem józanodnak, most Ukrajna "megingathatatlan" támogatásáról beszélnek

A brüsszeli vezetők nem józanodnak, most Ukrajna "megingathatatlan" támogatásáról beszélnek
Fotó: Ronald Wittek

Az Európai Unió Ukrajna számára nyújtott támogatásának továbbra is erősnek és megingathatatlannak kell maradnia, beleértve az ország jövőbeli uniós tagságának elősegítését is - jelentette ki az Európai Parlament elnöke az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli találkozóján elmondott beszédében csütörtökön.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint a csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón Roberta Metsola azt mondta, Ukrajna már teljesítette az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket. A labda most az Európai Unió térfelén pattog, fenn kell tartania a bővítés lendületét - húzta alá. Az európai védelem megerősítésével kapcsolatban az EP-elnök utalt a NATO szerdán befejeződött csúcsértekezletén elért, a védelmi kiadások növelésére vonatkozó célkitűzésekről szóló megállapodására, és hangsúlyozta: az Európai Parlament a lehető leggyorsabban fogadta el a védelmi ipart érintő közös beszerzésről szóló, valamint a lőszergyártást támogató jogszabályokat.

95 százaléknyi NEM Ukrajna EU-csatlakozására

 

A jelenlegi ingatag világban Európának többet kell tennie saját biztonságáért" 

- fogalmazott. A közel-keleti helyezettel kapcsolatban Metsola azt mondta: az Izrael és Irán közötti tűzszüneti megállapodás reményteljes előrelépést jelent a régió stabilitása szempontjából. Hangsúlyozta, Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel. Nukleáris fegyver Irán kezében nemcsak a régióra, hanem az egész világra nézve fenyegetést jelentene - húzta alá.

A gázai helyezettel kapcsolatban az EP-elnök kijelentette: a tűzszünet érdekében megkezdett munkának folytatódnia kell, majd megerősítette: minden túsz azonnali szabadon bocsátására, a terror megszüntetésére és arra van szükség, hogy a humanitárius segély eljusson a rászorulókhoz. A békét elérni talán nehéz, de nem lehetetlen - tette hozzá beszédében az Európai Parlament elnöke.

Ajánljuk még

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

Csurka István igazsága – és tévedése

Vezércikk 2020 május 26.
„A Pistának sok mindenben igaza van” – mondta egyszer Antall József, amire sem hívei, sem bírálói nem szívesen emlékeznek ma már. Csurka határozottabb fellépést szeretett volna nemcsak a baloldallal, de általában azokkal szemben, akiket ma politikai establishmentnek, globalista hatalmi elitnek nevezünk. Antall hívei, egykori közvetlen munkatársai közül sokan nem szívesen látják be, hogy maga a miniszterelnök nagyon is tisztában volt azon erők gonosz és veszélyes mivoltával, akikkel szemben ők ma jobb esetben naivan, a fejüket homokba dugóan megengedőek, rosszabb esetben kifejezetten a kegyeikre, vállveregetéseikre hajaznak. Gyűlölői pedig abban a hamis önigazolásban hergelik magukat és egymást, hogy ő is a „háttérhatalom” embere volt. (Valójában épp az ellenkezője: az ő személye akadályozta meg, hogy Magyarországon ellenállás nélkül mentsék át minden hatalmukat a posztkommunisták, váltsanak át komcsiból liberális bőrbe a „gyíkemberek”.)