A nyílt utcán támadtak Jeszenszky Gézára – PS-infó: az IMEI-be kerülhet a támadó

Fényes nappal, a nyílt utcán követtek el támadást Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, egykori washingtoni és oslói nagykövet ellen. A politikus mellett a felesége is könnyebben megsérült, aki megpróbált közbeavatkozni. Portálunk értesülései szerint már azonosították is a tettest, aki minden valószínűség szerint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerülhet.
Első benyomásom az volt, hogy egy tégla eshetett le a mennyezetről. Mielőtt megfordulhattam volna, jött egy második csapás. Egy sapkát viselő álarcos férfi akart megölni. Először vascsőre gondoltam. Próbáltam rúgással távol tartani, de talán visszalökött és a hátamra estem. Ekkor Editre, a feleségemre sújtott, de egy közelben álló férfi ezt látva próbálta lefogni így csak kisebb volt az ütés és nagy púpot okozott
Két éve ugyanez az ember hasonló módon támadott meg az udvarunkon, akkor is álarcban, de akkor sikerült elmenekülnie, nem találták meg
Portálunk hatósági forrásokból úgy értesült, hogy az elkövető egy 71 éves férfi, akit már el is fogtak, letartóztatását fogják kezdeményezni, értesüléseink szerint a férfi élmeállapotából kifolyólag az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerülhet letartóztatása esetén. Arra vonatkozóan, hogy két évvel ezelőtt is ő támadott volna Jeszenszky Gézára, egyelőre nem kaptunk megerősítést. a támadás politikai indíttatása kizárható.
