Pesti Srácok

Az egyik legostobább brit miniszterelnök elismerte, hogy mégis muszlim erőszakoló bandák tarthatják rettegésben a városokat, vizsgálat indul

Az egyik legostobább brit miniszterelnök elismerte, hogy mégis muszlim erőszakoló bandák tarthatják rettegésben a városokat, vizsgálat indul

Pedig Keir Starmer eddig tagadta a nyilvánvalót, sőt, azt mondta, hogy ezzel foglalkozni szélsőjobboldali túlkapás. Most azonban az óriási nyomás és az Reform UK Párt erősödése miatt már nem söpörheti szőnyeg alá a borzasztó tetteket, így teljes körű vizsgálat indul.

Hatalmas politikai pálfordulással Keir Starmer brit miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány teljes körű, törvényi felhatalmazással rendelkező nemzeti vizsgálatot indít a gyermekeket érintő úgynevezett „grooming gang-botrány”, azaz nemi erőszaktevő és kiskorúakat zaklató migránsbandák ügyében. A döntés nemcsak a baloldali kormány hitelességére, hanem Starmer személyes múltjára is árnyékot vethet, hiszen az ügy kipattanásakor ő vezette az angol ügyészséget.

Keir Starmer még az év elején is azzal utasította el a nemzeti vizsgálatot, hogy azt a szélsőjobboldal lovagolja meg. Most azonban – a Times szerint – egy jelentés hatására, amely Louise Casey bárónő vezetésével készül, Starmer úgy nyilatkozott:

PestiSracok facebook image

A Casey-jelentés várhatóan néven nevezi majd az etnikai vonatkozásokat és a politikai korrektségből eredő felelősséghárítást, amely lehetővé tette, hogy helyi hivatalnokok és rendőrök éveken át szemet hunyjanak a bűncselekmények felett. A vizsgálat különösen érzékenyen érintheti a Munkáspártot, hiszen a legtöbb ismert nemi erőszak és zaklatás baloldali irányítású városokhoz – Rotherham, Rochdale, Telford – köthető.

A baloldali városi vezetők és a rendőrség gyakran féltek fellépni, attól tartva, hogy rasszistának bélyegzik őket, mivel az elkövetők többsége pakisztáni muszlim származású férfi volt, míg az áldozatok jellemzően fehér, hátrányos helyzetű brit tinédzser lányok.

Az elkövetők gyakran taxisofőrként vagy futárként dolgoztak, drogokkal és alkohollal láncolták magukhoz a lányokat, akiket később barátaik és rokonaik között „osztottak szét”.

Ha rendesen végzik el, ez történelmi igazságtétel lehet

A nemzeti vizsgálatot régóta követelő Nigel Farage, a jobboldali Reform UK vezetője üdvözölte a döntést, de figyelmeztetett:
Farage helyettese, Richard Tice egyenesen úgy fogalmazott:

Morális és erkölcsi válságban van a brit baloldal

A vizsgálat nemcsak az elmúlt évtizedek súlyos intézményi kudarcait tárhatja fel, hanem Keir Starmer személyes szerepét is, hiszen 2011-ben, az ügy kipattanásakor ő volt a Koronaügyészség vezetője. Munkáspárti képviselők, például Jess Phillips, korábban maguk is elismerték, hogy történtek eltussolások, mégis elutasították a teljes körű vizsgálat szükségességét.

A brit közvélemény évek óta követeli az igazságot több ezer lány nevében.

Starmer döntése, ha megkésett is, legalább részben beismeri, hogy eddig a migránsok védelme fontosabb volt, mint a gyermekek védelme.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.