Pesti Srácok

Az izraeli hadsereg megtalálta két túsz holttestét a Gázai övezetben

null

Az izraeli hadsereg megtalálta és visszaszállította két túsz, Gadi Haggaj és felesége, Dzsudi Vejnstejn holttestét a Gázai övezetből.

Az izraeli hadsereg (IDF) csütörtökre virradóra, 608 nappal haláluk után megtalálta Hán-Júnisznál két meggyilkolt túsz holttestét a Gázai övezetben - jelentette be Nir Óz kibuc, ahonnan elhurcolták őket. A 70, illetve 72 éves Haggai házaspárt a Hamász 2023. október 7-i terrortámadásában ölték meg, majd holttestüket magukkal vitték a támadók. Halálukat az izraeli hadsereg (IDF) 2023 decemberében megerősítette a talált bizonyítékok alapján.

Csütörtök reggel az Igazságügyi orvosszakértők azonosították a földi maradványokat, majd az iIDF illetékesei értesítették családtagjaikat, négy gyermeküket és hét unokájukat.

Mindketten kettős, izraeli-amerikai állampolgárok voltak. Október 7-én éppen reggeli sétán voltak, amikor megkezdődött a támadás. Vejnstejn önkéntesként érkezett fiatalon Izraelbe, ahol férjhez ment és Nir Óz kibucban telepedett le. Angoltanárnő volt, aki sajátos nevelési igényű gyerekekkel is foglalkozott, és meditációs módszerekkel segített olyan gyermekeknek, akik a Gázai övezet határvidékén élőket évek óta rettegésben tartó rakétatámadások miatt súlyosan szorongtak.

PestiSracok facebook image

A holttestek Izraelbe szállításával 56-ra csökkent az övezetben fogva tartott túszok száma, akik közül a szakértők szerint húszan lehetnek még életben.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Alaa Badarneh)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.