Pesti Srácok

Zászlóégetés, demokrata hergelés és a Kuba kezére játszó polgármester – Így forgatták fel Los Angelest (VIDEÓ!)

Tovább folytatódnak a Los Angeles-i zavargások, miután az amerikai bevándorlási hivatal (ICE) a szokásos razziája után 45 embert állított elő illegális tartózkodás miatt. A zavargásokat tovább tetézi, hogy több demokrata politikus hergeli a tüntetőket, és bár Donald Trump bevetette a Nemzeti Gárdát, nem állnak le a gyújtogatással a migránspárti demonstrálók. A hergelők között ott van Karen Bass, Los Angeles demokrata polgármestere is, aki egyenesen a Fidel Castro vezette Kuba kezére játszott az amerikai demokrácia felforgatására. Kövesse velünk élőben a Los Angeles-i zavargások fejleményeit!

Nem csitulnak a péntek óta tartó zavargások Los Angelesben, vasárnap este közel 60 embert tartóztattak le, amikor fel akarták oszlatni a tüntetéseket. Az akciók során a rendőrség gumilövedékeket és villanógránátokat is bevetett. (A tüntetés vasárnapi tudósítását ITT olvashatja vissza.)

Amerikai zászlót égetnek a tüntetők

Amerikai zászlókat égettek és köpködtek rájuk a Los Angeles-i tüntetők, miközben Trump-ellenes jelszavakat skandáltak.

PestiSracok facebook image

Az incidensről készült felvételeken több tucat ember látható, akik közül sokan maszkot viselnek, és egy földön égő amerikai zászlót vesznek körül.

Többen ezután a zászlóra köptek vagy gyúlékony folyadékot permeteztek, hogy folytassák az égetést, mielőtt egy második zászlót is bedobtak volna a tűzbe.

Több tüntető dél-amerikai országok, például Mexikó zászlaját tartotta magasba, miközben az amerikai zászló égett a földön. Azt is skandálták, hogy "F-Trump".

Üzleteket fosztanak a migránspárti demonstrálók

Az ICE-ellenes tüntetők helyi idő szerint vasárnap este betörték a Los Angeles-i rendőrség központjának ablakait és kifosztották az üzleteket a metropolisz belvárosában.

A rendőrség ellenőrzőpontokat állított fel, miközben a tüntetők üzleteket fosztottak ki és autókat gyújtottak fel. Az ABC 7 Los Angeles közlése szerint őrizetbe vettek egy lángszóróval felfegyverzett randalírozót.

Helyi idő szerint vasárnap este több százan folytatták a tüntetéseket, és lezárták a nagyvároson keresztül haladó forgalmas autópálya egy részét. A tüntetők úgynevezett Waymo-kat, a Google önvezető autóit gyújtották fel. A Los Angeles-i rendőrség a közösségi médiában figyelmeztetett, hogy a belváros teljes területét törvénytelen gyülekezésnek nyilvánították.

– hívta fel a figyelmet a hatóság az X-en.

Donald Trump elnök vasárnap az őt kísérő újságíróknak azt mondta, hogy „bármit” hajlandó a helyszínre küldeni annak érdekében, hogy fenntartsák a törvényt és rendet Kaliforniában.

Az elnök azt ígérte, hogy az a kaliforniai tisztségviselő, aki akadályozza az illegális bevándorlók kitoloncolását, bűnváddal szembesül majd. Előtte közösségimédia-oldalán ítélte el a bevándorlási hatóság ellen kezdődött zavargást, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a „törvényen kívüli zavargások csak megerősítik az elhatározottságunkat”.

Bujtogat Kalifornia kormányzója

Az amerikai elnök egyúttal üzent azoknak a kaliforniai demokrata politikusoknak is, akik megnyilvánulásaikkal szítják a tüzet, és a migránspárti lázadók mellett állnak.

Többek közt annak a Gavin Newsomnak, Kalifornia kormányzójának, aki „diktátornak” nevezte az amerikai elnököt, amiért bevetett több mint kétezer gárdistát a tüntetés oszlatásához. Trump erre azt mondta, „ha már diktátornak szólítottak”, nem zárja ki Newsom letartóztatását a bevándorlási szabályok betartatásának akadályozása miatt.

– reagált nem túl ízlésesen Newsom vasárnap este az MSNBC-n.

Gavin Newsom, Kalifornia kormányzója továbbra is bujtogatja a gyújtogató tüntetőket. Fotó: MTI/EPA/Lipo Ching.

Tom Homan, az Egyesült Államok Bevándorlási és Vámügyi Hivatalának (ICE) igazgatója szombaton az NBC Newsnak azt nyilatkozta, hogy a szerv továbbra is agresszíven fog fellépni mindenki ellen, aki zavarja a Los Angeles-i közrendet.

– mondta Holman az MSNBC-nek.

Amikor arról kérdezték, hogy ez magában foglalná-e a választott tisztségviselőket, mint például Karen Basst, Los Angeles polgármesterét vagy Newsomot, nem hátrált meg.

– jelezte Holman.

Newsomnak ez sem volt elég, és tovább hergelte a tüntetőket, azt sugallva, hogy „törvények felett áll.” Majd Holmannak azt üzente, ne a „keményen dolgozó bevándorlókkal”, hanem vele szálljon szembe.

– hangoztatta a kormányzó.

Közben az Egyesült Államok Északi Parancsnoksága közölte, hogy mintegy 500 amerikai tengerészgyalogost készül Los Angelesbe vezényelni, hogy megfékezzék a három napja tartó zavargásokat.

Nagy erőkkel keresik a rendőrautót felgyújtó maszkos tüntetőt

Az FBI 50 ezer dollárig terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segít azonosítani egy maszkos tüntetőt, aki a szombati megmozduláson a hatósági járműveket kődarabokkal dobálta, összetűzésbe keveredett a szövetségi hatóság tagjával, valamint „szövetségi tulajdonban okozott kárt”.

Újabb demokrata politikus bujtogatja a zavargást

Közben újabb kaliforniai demokrata törvényhozó szítja a tüzet. Norma Torres képviselő arra kérte a Los Angelesben illegális bevándorlókat letartóztató szövetségi ügynököket, hogy „tűnjenek el a francba”.

– írta Norma Torres képviselő pénteken a TikTokon.

Norma Torres személyében egy újabb kaliforniai demokrata politikus csatlakozott Gavin Newsom bujtogatásához. Fotó: The Hill/Anna Moneymaker

A közösségi médiában az amerikai konzervatívok gyorsan reagáltak a videóra, azzal vádolva a Guatemalában született és az 1990-es években amerikai állampolgárrá vált Torrest, hogy ő szítja az ICE tisztjei elleni erőszakot és gyűlöletet, amely a következő napokban kibontakozott.

Van olyan demokrata politikus, aki – nem vicc! – egyenesen "békésnek" nevezte a Los Angeles-i tüntetéseket.

Cory Booker szenátor. Fotó: AP

Cory Booker, New Jersey szenátora vasárnap az NBC műsorában szólalt meg, ahol többek közt azzal vádolta Donald Trumpot, hogy az illegális bevándorlás elleni országos fellépésével „káoszt hint”.

– mondta a szenátor.

Booker egyébként onnan lehet ismerős – ami a politikus elmeállapotát is jól jelzi –, hogy még idén tavasszal felállította a szenátus története leghosszabb beszédének rekordját.

A politikus 25 óra 4 percen keresztül beszélt, amellyel megdöntötte Strom Thurmond szenátor korábbi, 24 óra 18 perces rekordját 1957-ből.

Karen Bass, Los Angeles demokrata polgármestere pedig elszólta magát, és azt találta mondani, hogy a zavargások "Trump kezére játszhatnak."

Kamala Harris alelnök (balra) Karen Bass, a kaliforniai demokrata képviselő Los Angeles-i polgármesterjelöltjére mutat, miután felszólalt egy kampánygyűlésen Los Angelesben, 2022. november 7-én, hétfőn. Fotó: AP/Jae C. Hong.

A Los Angeles-i polgármester, aki Fidel Castro kezére játszatta az amerikai demokráciát

Érdekesség, hogy a népszerű konzervatív politikai kommentátor, Jack Posobiec azt írta, a kubai marxizmushoz mélyen kötődő Karen Bass, Los Angeles polgármestere testesíti meg a kommunistákra jellemző romboló ösztönzést, és a Los Angelesben nemrég pusztító erdőtüzek idején tett intézkedései – vagy éppen tétlensége – az amerikai városok destabilizálására irányuló kommunista vágyat tükrözik. A kommentátor ezzel arra utalt, hogy Bass a Los Angeles-i tűzvész idején Ghánában tartózkodott, ahol az ország kommunista elnöke, John Dramani Mahama beiktatásán vett részt, és ezzel a polgármester ahogyan Posobiec fogalmazott – "az ideológiai szövetségeket a választói biztonsága elé helyezte."

– ismertette Posobiec a Telegram-csatornáján.

Továbbá jelezte, Bass minden bizonnyal nem változtatott az ideológiáján, ugyanis 2016-ban Castrót „Comandante en Jefe”-ként a brutális diktátor tiszteletére használt kifejezéssel emlegette, azt sugallva, hogy a későbbi mérsékletességéről szóló állításai ellenére továbbra is szimpatizál a marxizmussal.

Los Angelesben jelenleg ennyi az idő:

Cikkünk frissül...

Kiemelt kép: Mexikói tüntetők Los Angeles-ben 2025. június 7-én. Fotó: Reuters/Daniel Cole.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.