Pesti Srácok

Dömötör Csaba: jogi úton akarják kiiktatni az ukrán uniós bővítést ellenző hangokat

Dömötör Csaba: jogi úton akarják kiiktatni az ukrán uniós bővítést ellenző hangokat

Az Európai Parlament csütörtöki ülésen az Európai Bizottság egyértelművé tette, hogy jogi úton akarják kiiktatni az ukrán uniós bővítést ellenző hangokat - jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban csütörtökön.

Az Európai Parlament plenáris ülésének az uniós bővítés témájában tartott vitáját követően Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, az Európai Bizottság biztosa a vita során elmondta: azon dolgoznak, hogy az eddigi gyakorlattal szemben ne kelljen egyhangúság a bővítésről szóló döntéshez.

Ezt jelenti, hogy félre akarják söpörni Magyarország, a magyarok fenntartásait, véleményét és akaratát. A legerősebb válasz erre, ha minél többen részt veszünk az ukrán tagságról szóló véleménynyilvánító szavazáson

 - fogalmazott.

A fideszes EP-képviselő elmondta: az Európai Parlament és az Európai Bizottság csúcsra járatja az ukrán bővítésért folytatott kampányt és kész tényként kezeli a bővítést. Még ebben a ciklusban, 2029-ig le akarják zárni a tagsági folyamatot, amelynek érdekében még idén megnyitnák az összes tárgyalási fejezetet. A bővítési biztos korábban arról beszélt, hogy csak ezen az ügyön ezer ember dolgozik az Európai Bizottságnál, ahogy azt is megerősítette, hogy már a teljes jogú tagság elérése előtt megnyitnák az Európai Unió egyes piacait Ukrajna előtt.

Mindeközben nem akarnak arról vitát nyitni, hogy mindez mennyibe kerülne, hogy milyen mértékben csökkennének a kohéziós támogatások egyes tagországokban és hogyan csökkennének az agrártámogatások - fogalmazott Dömötör Csaba, majd elmondta, hogy az uniós parlament illetékes bizottságának számításai szerint a kohéziós támogatások a jelenlegi tagországokban 24 százalékkal csökkennének, az agrártámogatások pedig legalább 15 százalékkal.

Abszurd módon azt mondják, hogy az ukrán tagság Európa biztonságának garanciája, miközben egy háborúban álló országról van szó. A kisebbségi jogok érvényesüléséről egy szót sem akarnak ejteni, miközben ebben az Európai Parlamentben reggeltől estig az alapjogok érvényesülését kérik számon. Amit erőltetnek, az nem csak a mindennapok biztonságára lenne hatással, hanem térdre rogyasztaná az egyébként is ezer sebből vérző európai gazdaságot 

- hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.

Az EP-képviselő szerint a Tisza Párt uniós parlamenti delegációvezetője egy lengyel televíziónak nyilatkozva bevallotta, hogy pártja a magyar kormánytól eltérő Ukrajna-politikát akar, és azt, hogy kiveszik a részüket mindabból, amit meg kell tenni. Ez - mint hangoztatta - azt jelenti, hogy odahaza letagadják azt, aminek itt a szerves részei. Magyar Péter brüsszeli pártjában, az Európai Néppártban (EPP) még a tagságnak is az a feltétele, hogy valaki támogassa Ukrajnát feltétel nélkül. Ezek után nem meglepő, hogy a Tisza Párt EP-delegációvezetője azt mondta, hogy a magyar véleménynyilvánító szavazás Magyarországon haszontalan - hangsúlyozta.

Bárhogy is legyen, a leghangosabb válasz ezekre a tervekre az, ha minél többen részt veszünk a véleménynyilvánító szavazáson

- tette hozzá nyilatkozatában Dömötör Csaba.

 

 

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.