Pesti Srácok

Hatalmas tűz pusztított egy német kórházban, többen meghaltak

null

A legidősebb betegeket kezelő osztályon keletkezett lángok éjfél után csaptak a magasba, az emeleten csapdába esett idős betegek kétségbeesetten kiabáltak segítségért az ablakon keresztül.

A hamburgi kórháztűzben legalább három ember meghalt, több mint ötven ember megsérült, közülük tizenhat súlyosan, legalább egyikük állapota még életveszélyes – közölte híradásában a Deutsche Welle.

A német közmédia szerint a tűz röviddel éjfél után keletkezett a város Hohenfeide nevű negyedében, az itt található Marien Kórház egyik épületében. A tűz eredete egyelőre ismeretlen, a legidősebbeket kezelő gériátriai osztályon keletkezett; a tűzoltóság szóvivője szerint a fő problémát ezután a sűrű füst okozta, amely beborította az épület minden emeletét. Mint a The New York Times hozzáteszi: a terjengő füst miatt sok idős személy a felsőbb emeleteken esett csapdába, ahol az ablakokon keresztül kiabáltak segítségért. Végül létrán menekítették ki őket az épületből, volt olyan is, akit kerekesszékében próbáltak kijuttatni.

A mentésről szóló megrázó felvételek bejárták azóta az internetet.

PestiSracok facebook image

A lángok megfékezésére nagyszámú mentőalakulatot vezényeltek ki. A Zeit szerint összesen mintegy 220 személy vett részt a mentésben.

A tüzet vasárnap kora reggelre sikerült eloltani, a vendégeket pedig részben a sürgősségi osztályon kezelik, részben a közeli kórházakba szállították.

A Zeit által idézett betegjogi alapítvány szerint sokkal jobb füstérzékelési eszközpark és tűzbiztonsági előírások kellenének minden egyes szobában az idősellátó osztályokon. „Mivel a gyakran mozgásképtelen betegek segítség nélkül nem tudnak elmenekülni a veszélyes zónából, és alvás közben nem érezhetik a füstszagot, ezek a rendszerek életet menthetnének” – nyilatkozták, és a kormány beavatkozását sürgették.

A kórház egyébként Észak-Németország egyik legnagyobb felekezeti intézménye; körülbelül 600 ággyal rendelkezik, és évente mintegy 93 ezer beteget kezel.

Forrás: Mandiner

Vezető kép: The New York Times

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.