Pesti Srácok

Ilyen a francia abszurd: a hatóság szerint szerbek Oroszország érdekében rongálják a zsidó emlékhelyeket Párizsban

Ilyen a francia abszurd: a hatóság szerint szerbek Oroszország érdekében rongálják a zsidó emlékhelyeket Párizsban

Őrizetbe vettek egy embert, aki pénteken a Párizshoz közeli Neuilly-sur-Seine-ben egy székkel megtámadott egy rabbit - közölte a francia rendőrség az AFP hírügynökséggel. A rabbit előző héten három részeg verte meg.

A közlés szerint a gyanúsított egy széket vágott egy kávéház teraszán ülő rabbi arcába, mielőtt letartóztatták. A sértettet, aki a homlokán szenvedett sérülést, kórházba szállították.

Az RCJ (Zsidó Közösségi Rádió) szerint az áldozat az a párizsi rabbi volt, akit a múlt héten az északnyugat-franciaországi Deauville-ben már megtámadott három részeg ember, és erőszakosan hasba vágták.

Szombaton zsidó helyeket rongáltak meg: zöld festéket fújtak Párizs belvárosában a holokauszt-emlékműre, két zsinagógára és egy híres zsidó étterem falára. Az ügyben csütörtökön három szerb állampolgárt előzetes letartóztatásba helyeztek azzal a gyanúval, hogy "egy külföldi hatalom, valószínűsíthetően Oroszország érdekeit szolgálva" ők rongálták meg ezeket a zsidó emlékhelyeket.

PestiSracok facebook image

A belügyminisztérium adatai szerint 2024-ben 1570 antiszemita cselekményt regisztráltak Franciaországban. Januárban a franciaországi zsidó intézmények képviseleti tanácsa (Crif) sajnálkozását fejezte ki e cselekmények "történelmi" magas szintje miatt, amely "robbanásszerűen" megnőtt 2023. október 7., a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása után, amelyet követően Izrael hadműveleteket indított a Gázai övezetet uraló Hamász ellen.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.