Pesti Srácok

Levegőadót, létadót a fideszesekkel szemben! - Dobrev Klára a legellenszenvesebb ellenzéki politikus címre pályázik, eséllyel

null

Egyre jobban körvonalazódik az ellenzék kampánytaktikája. A Demokratikus Koalíció, amely még mindig az ellenzéki összefogást erőlteti, új kommunikációs taktikát választott. Ők lesznek a "hülyeellenzék". Magyar Péternek tényleg nem kell majd csinálnia semmit, elég Dobrev Klára, és rögtön világos lesz az ellenzéki érzelmű szavazóknak, kire is érdemes az „X”-et odahúzni.

Vegyük például a DK legújabb, ötpontos intézkedéscsomag-javaslatát, amelyet be is terjesztenek a fővárosi közgyűlés elé. Ennek indoka, hogy a kormány „háborút indított” a budapestiek ellen. És akkor innentől következik a dedó:

  • a DK szerint Budapesten minden olyan ingatlan után, amelyek kormányközeli szereplők, alapítványok vagy állami vagyonkezelők tulajdonában vannak, és használják Budapest közszolgáltatásait
  • a DK megtiltaná a közterület-használat jogát az olyan rendezvényektől, amelyek kormányzati propagandát vagy álcivil szervezetet szolgálnak
  • közérdeksérelmi díjat kellene kivetni minden olyan plakátra, LED-falra és hirdetési felületre, „amelyen a kormányzati vagy álcivil propaganda harsogja a hazugságait és a gyűlöletét”
  • a Védett Budapesti Erőforrások Rendeletén keresztül tiltanák meg, hogy kiszervezzék a Budapest alól a közvilágítást, a vízműveket vagy a tömegközlekedést
  • végezetül, de nem utolsósorban fővárosi behajtási díjat vezetnének be minden olyan járműre, amelyet kormányzati szervek vagyonkezelők vagy álcivil szervezetek üzemeltetnek. Azaz nincs több ingyen autózás se Orbán Viktor, se a miniszterei, se a hivatalnokai részére Budapest útjain

Igen, a DK ezt komolyan gondolja. Eszerint listáznának minden jobboldalit, akinek háza, lakása van a fővárosban, és ezután különadót vetnének ki rájuk. Esetleg a későbbiekben egy nagy narancssárga, narancsot idéző textildarabot is a ruhájukra kellene varrniuk az érintetteknek.

PestiSracok facebook image

Budapesten tilos lenne minden jobboldali civil és állami rendezvény, megemlékezés is. Hiszen mindegyikről rendre bebizonyítják, hogy populista propaganda. Se március 15, se fasiszta tűzijáték. Felteszem, haa a a DK-n, a Momentumon vagy a Párbeszéden múlna, Szent Jobb-körmenet se lenne.

A közműcégek kiszervezését azért engedjük el, mert abban legnagyobb gyakorlatot éppen a DK szerzett, kormányon. Nem túl elegáns ezzel a témával előhozakodni.

De a "legjobb" ötlet a kormányzati szervekre kivetett behajtási díj. Hogy nincs több ingyenautózás az Orbán Viktornak! Ezt egy magát kormányzóképesnek tartó párt komolyan leírja javaslatként. És be is tartatná.

Dobrev Klára lemosta a Kétfarkú Kutyapártot abszurd humorban, csak ő még ráadásul komolyan is gondolja, hogy ilyen egy jogállam. Hogy ilyeneket meg lehet tenni.

A Demokratikus Koalíció lapátolja a vizet az áradó Tiszába. Hamar eljött az idő, hogy az ellenzék visszakövetelje Gyurcsány Ferencet!

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PS