Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Így épült be az ukrán titkosszolgálat a Tisza Pártba

null

Az eddig nyilvánosságra került információk azt a gyanút keltik, hogy a Magyar Péter vezette Tisza Pártot az ukrán titkosszolgálat mozgathatja. Az ügy kulcsszereplői: Ruszin-Szendi Romulusz, az ellenzéki párt honvédelmi szakértője, illetve két ukrán kém, Tseber Roland és Holló István. Utóbbi, letartóztatásban lévő férfi a napvilágot látott adatok szerint Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott, ráadásul bizalmi kapcsolatot épített ki az egykori vezérkari főnökkel - olvasható a Magyar Nemzet cikksorozatának második részében.

A lap felidézi: az eddig nyilvánosságra került információk szerint a kémjátszma három kulcsszereplője Magyarék honvédelmi szakértője, Ruszin-Szendi Romulusz, illetve két ukrán hírszerző, Tseber Roland és Holló István. Tseber volt az, aki 24 óra alatt leszervezte Magyar Péter ukrajnai útját, illetve találkozót szervezett a hazai katonai vezetés korábbi magas rangú vezetőjével fegyvergyártásban érintett szereplők és külföldi befektetők között, és egyébként is fokozta idehaza kifejtett tevékenységét. A találkozón részt vevő korábbi magas rangú magyar katonai vezető pedig Ruszin-Szendi Romulusz volt.

A Magyar Nemzet információi szerint az említett szereplők egy jobboldali pártot alapítottak volna, de Magyar feltűnése közbeszólt. A bukott vezérkari főnök teplicei útjára ugyanis elkísérte régi jó fegyverbizniszben utazó ismerőse, a baloldali milliárdos Wéber János. A csehországi településen találkoztak egy helyi üzletemberrel, befektetővel, Mykola Smetankával. Utóbbi férfi jó kapcsolatot ápol Tseber Rolanddal. A lap szerint Wéber és köre arra biztatta Ruszin- Szendit, hogy alapítson egy jobboldali pártot, ám ez Magyar Péter színre lépésével meghiúsult.

Pénz, pénz, pénzecske a Tiszának

PestiSracok facebook image

A Nemzet információi szerint ezután jelentkezett a volt vezérkari főnök Magyar Péteréknél, és lett a Tisza Párt honvédelmi szakértője. Ruszin-Szendivel komoly anyagi források is érkeztek a Magyar Péter pártjához. A pénzt pedig nem más, mint a Wéber-kör biztosította. Ehhez a körhöz tartozott a jelenleg letartóztatásban ülő ukrán állampolgár, Holló István, akit kémkedéssel gyanúsít a rendőrség. Holló pedig bizalmas viszonyban volt Ruszin-Szendi Romulusszal. Úgy tudni, ez a társaság volt az, amely miatt 2023-ban menesztették Ruszin-Szendit. Ismertségét Hollóval Magyarék szakértője sem tagadta.

Holló, a lebukott kém

A Magyar Nemzet felidézi, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője májusi sajtótájékoztatóján Tseber mellett Hollóról is részletesen beszélt. Utóbbiról Kocsis elmondta, hogy a férfi neve ellenére ukrán állampolgár, nem rendelkezik és rendelkezett magyar állampolgársággal, és már hosszú ideje a magyar elhárítás látókörében van. Hollót május elején a TEK közreműködésével idegenrendészeti őrizetbe helyezték (azóta a bíróság le is tartóztatta – a szerk.), és vele szemben kémkedés és más bűncselekmény gyanújának bűntette miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat eljárást az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) feljelentése alapján.

Kocsis azt is kifejtette:

Kapcsolatrendszerében számos ukrán titkosszolgálati és hazai honvédségi és energetikai szektorban releváns személyt azonosítottak. Holló István ténykedése során közvetlenül tartott kapcsolatot a honvédelmi terület egykori magas rangú vezetőjével, akivel a magyarországi hadiiparral és a honvédség hadi készleteivel kapcsolatban folytatott egyeztetéseket, mindezt szoros összefüggésben tette az ukrán fegyver- és lőszerigényekkel – tette hozzá a politikus, hangsúlyozva, hogy Holló István kapcsolatrendszerében számos, magyar politikai életben aktív szereplő megtalálható.

A lap rögzíti, hogy a honvédelmi terület egykori magas rangú vezetője, akivel Holló István kapcsolatot tartott, Ruszin-Szendi Romulusz volt. Ez a kapcsolat azon túl, hogy Holló hírszerző tevékenységet folytatott, azért is megdöbbentő, mert a bíróság Hollóval összefüggésben kiadott közleménye szerint a már a 90-es években Magyarországra költözött férfinak több büntetőügye is volt a kémgyanút megelőzően.

Leírták azt is, a férfi terhére rótt bűncselekmények közül az egyik jelentős tárgyi súlyú ( kémkedés – a szerk.), ami bizonyítottság esetén 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel járhat, azonban a halmazati büntetéskiszabási szabályokra figyelemmel a szankció akár 12 évig tartó szabadságvesztés is lehet - olvasható a Magyar Nemzetben.

(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.