ukrán kémbotrány
Magyar Nemzet: Így épült be az ukrán titkosszolgálat a Tisza Pártba
Az eddig nyilvánosságra került információk azt a gyanút keltik, hogy a Magyar Péter vezette Tisza Pártot az ukrán titkosszolgálat mozgathatja. Az ügy kulcsszereplői: Ruszin-Szendi Romulusz, az ellenzéki párt honvédelmi szakértője, illetve két ukrán kém, Tseber Roland és Holló István. Utóbbi, letartóztatásban lévő férfi a napvilágot látott adatok szerint Magyarország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott, ráadásul bizalmi kapcsolatot épített ki az egykori vezérkari főnökkel - olvasható a Magyar Nemzet cikksorozatának második részében.Nem ma kezdte Magyar Péter ukrán kém barátja: korábban már más baloldali politikust is támogatott anyagilag, médiát is akart neki intézni
Az MSZP volt elnökéhez is közel került korábban a Tisza Párt tájékán tevékenykedő, ukrán kémként azonosított Tseber Roland – adta hírül a Magyar Nemzet.Ukrán kémbotrány: kicsoda Puch László gyerekkori ismerőse, Wéber János, a milliárdos fegyverkereskedő?
Kapcsolatban állhatott a kémkedés miatt Magyarországról kiutasított ukrán Holló Istvánnal, 2023-ban pártalapításra próbálta rávenni Ruszin-Szendi Romuluszt, majd köre pénzt adott Magyar Péter Tisza Pártjának – az elmúlt hetek hírei és a Magyar Nemzet tényfeltáró információi alapján ez a leírás illik Wéber János nagyvállalkozóra. A rendőrből milliárdos fegyverkereskedővé lett Wéber a szocialista pártpénztárnok, Puch László gyerekkori barátja, így talán nem a véletlen műve, hogy fegyvercége komoly megrendeléseket kapott a balliberális kormányoktól, miközben felesége az MSZP állandó ügyvédje lett.Fidesz: milyen utasítás alapján járt el a korábbi vezérkari főnök?
Kósa Lajos (Fidesz) ma az Országgyűlés plenáris ülésén azonnali kérdésében kijelentette, hogy Ukrajna példátlan támadássorozatot indított Magyarország ellen. Kérdéseire Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára válaszolt.A Messiás Úr számára az egész világ biodíszlet
Hirtelen csak sikerült aláírni az ajándékozási szerződést Magyar Péteréknek. Nem véletlenül most jött el ennek az ideje. 10 nap séta után most két hét ajándékozás jön, lényeg, hogy Magyar Péter és Ruszin-Szendi Romulusz most annyira meg van hatódva önmagától, hogy nem lehet az ukrán beszervezésükről kérdezni.Ruszin beismerte, hogy találkozott a kémmel - Kocsis Máté szerint azért fenyegetőznek, mert tudják, hogy lebuktak
Holló Istvánnal találkoztam kétszer, nyílt helyen, nagyobb társaságban, 2023 őszén és telén. Azóta nem beszéltem vele – mondta Ruszin-Szendi Romulusz Magyar Péter mellett állva, miután adományokat adtak át a Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központban. Ruszin először arra utalt, hogy a kormány esetleg hamisítványokra hivatkozva próbálná meg letartóztatni a volt tábornokot, de a kérdésre, hogy találkozott-e az egyik nemrég elfogott ukrán kémmel, igennel válaszolt - tudatta a 24.hu. Közben Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kifejtette: a leghangosabban mindig az kiabál, akinek a háza ég! Előzőleg ugyanis kommentháborúba bocsátkozott Magyar Péter és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.Tisztuló ukrán kémbotrány - Ruszin-Szendi lehetett az a magas rangú katonai vezető, akiről Kocsis Máté beszélt
A Tisza Párt katonai szakértője, a volt vezérkari főnök Ruszin-Szendi Romulusz neve is felmerült az ukrán hírszerzéshez köthető kémbotrányban. Az altábornagy lehet az a volt katonai vezető, akire Kocsis Máté utalt a nemzetbiztonsági bizottság ülése után, amikor az ukrán állampolgárságú Holló István kémbotrányát ismertette. Hollót azzal a gyanúval tartóztatták le, hogy az ukrán katonai hírszerzésnek adott át információkat a magyar honvédségről. Kocsis szerint egy volt katonai vezető közreműködése sem zárható ki.Ajánljuk még