Pesti Srácok

A Válasz Online nem találta Magyar Pétert, ezért Zelenszkij előtt pucsított be, aki megfenyegette Magyarországot

null

Mivel Ukrajnában nincs olyan, hogy ellenzéki média, meglehetősen nehéz lehet átadni a kormányzati üzeneteket úgy, hogy az újdonságnak tűnjön. Ha mindenki az UNIAN-t hivatkozza, akkor az egy idő után unalmas lesz. De nem kell félteni sárgalábú barátainkat, megtalálták a megoldást, most majd a saját kormányzati központjuk helyett a magyar ballib médiát hivatkozzák. Gyorsan össze is hoztak egy Zelenszkij-interjút a Válasz Online-nak, ami amellett, hogy a felsz@pás magasiskoláját képviseli, azért néhány újdonságot is megvillantott, például azt, hogy az ukrán elnök belsős információkat kap a NATO illetékeseitől egy NATO-tagállamról, vagyis rólunk, nem mellesleg pedig megfenyegetett minket néhány további titkosszolgálati lépéssel.

Úgy tűnik Stumpf Andrásék megunták, hogy az ügynökökön csüngjenek, és Magyar Péter helyett egyenesen a főnökéhez szaladtak, hogy Zelenszkij személyesen mondja el nekik, hogy miért is lenne jó megbuktatni a magyar kormányt. Pontosabban, hogy Kijevnek miért lenne jobb. A beszélgetésben ugyanis a magyar érdekek szóba se kerülnek, azt viszont hosszan fejtegetik, hogy miért lenne jó Zelenszkijnek (aki persze nem akar beleszólni a magyar belpolitikába, de azért mégis) egy kormányváltás minálunk.

Az ukrán elnökkel készült interjúban főként arról van szó, hogy mi miért vagyunk gonoszak azért mert a saját érdekeinket védjük, de ahhoz is tapsolnak, hogy az ukránoknak sikerült már a háború előtt "megakadályozni a magyar útlevél osztást". Igen, van egy kis kettős állampolgárság elleni hergelés, hiszen mint tudjuk, a kárpátaljai magyarok védelme egyenlő azzal, amit Oroszország csinált és mi biztosan háborúra készülünk (a hülyék kedvéért: csak egy idióta nem készül háborúra, ha el akarja azt kerülni, a békét csak úgy lehet fenntartani, ha képesek vagyunk megvédeni).

Az alapvető felszopáson, nevezetesen, hogy Zelenszkij egy hős, mi mind bűnösök vagyunk és milyen csodálatos ez a határvidék, amit egyesek Ukrajnának hívnak, azért vannak a beszélgetésben finomságok. Például az, hogy az nem is olyan fontos, hogy az oroszok jelenleg napi hatvan kilométert törnek előre, a fontos az, hogy az ukránok védekeznek, és a 18 éveseket sem azért sorozzák, mert baj van, ők csak egy lehetőséget kapnak. Igen, ezt így leírják, és a Válasz riportere bólogat hozzá.

PestiSracok facebook image

Kivel van a NATO?

Az interjú csúcspontja azonban a kémbotrány. Az erre vonatkozó kérdéseknél Zelenszkij tulajdonképpen beismeri, hogy titkosszolgálati tevékenységet végeznek Magyarországgal szemben, de azon nagyon megsértődik, hogy mi is teszünk ilyet, és elhárítjuk az ő kémtevékenységüket. Mégis, hogy képzeljük, hogy megvédjük magunkat tőlük, hiszen ők JÓÓÓÓK, Putyin meg RÓÓÓÓSZ. Ennek kapcsán egy kicsit azért a drága zongoraművész úr elszólta magát.

Zelenszkij ugyanis elmesélte, hogy ő felvette a kapcsolatot a NATO vezetőségével, akiktől szintén rólunk érdeklődött:

– mondta.

Feltételezve, hogy ez tényleg így volt, ízlelgessük a gondolatot: egy nem NATO-tag ország vezetője felkereste a szövetség illetékeseit, hogy információkat kérjen egy NATO-tag hírszerzési tevékenységéről, és ezeket az információkat meg is kapta.

Ha ez így, ebben a formában történt meg, akkor mi vajon számíthatunk bármilyen védelemre saját katonai szövetségesünktől? Akkor abban az esetben, ha Ukrajna úgy gondolja, hogy most tényleg "két órán belül a Balatonnál lesz", megvédenének minket a NATO-tagok? Akkor mégis mi értelme van ennek a katonai szövetségnek, amely egy külső állam lélegeztetőgépen tartását fontosabbnak tartja, mint egy tagja biztonságát?

Fenyegetés

Az interjú célja valószínűleg az volt, hogy elterjesszék az ukrán propagandát és megmutassák, hogy mi magyarok rosszak vagyunk, ők pedig jók, akiket sajnálni és szeretni kell. Ezt nem sikerült elérni, azt azonban igen, hogy ebből a pár kérdésből és válaszból is kiderült, mekkora fenyegetést jelent számunkra Ukrajna. A szomszédos, háborúban álló ország konkrét műveleteket folytat ellenünk, amiben a saját szövetségeseink segédkeznek nekik, miközben az ukránok konkrétan további akciókkal fenyegetnek minket.

Hogy történelmi példával éljünk, ez nagyjából ugyanaz, mint mikor a románok átengedték a szovjeteket Erdély felé. Azzal a különbséggel, hogy most a teljes szövetségi rendszerünk románokból áll. Ukrajna kifejezetten ellenségesen viselkedik velünk, és befolyásolni akarja a belpolitikánkat ehhez pedig azok asszisztálnak, akiknek a biztonságunkat kellene garantálniuk.

Egy nagyon bölcs ember, akinek volt elég baja a Szovjetunió alatt, egyszer azt mondta, ő azért nem szereti az ukránokat, mert miattuk kedvelte meg az oroszokat. Ez az egyenlet most egy kicsit módosult, hiszen azért valami jót kaptunk az ukránoktól: megtanultuk, hogy ismét nem szabad megbíznunk senkiben.

Fotó: MTI/EPA/Kim Ludbrook;