Pesti Srácok

Szijjártó Péter: több mint ezer új munkahelyet teremt Miskolcon a Halms új beruházása

null

A Halms kínai autóalkatrész-gyártó 80 milliárd forint értékben üzemet épít Miskolcon, amely beruházás a vállalati tervek szerint több mint ezer új munkahelyet hozhat majd létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai tulajdoni hátterű Halms új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy az elektromos járművekhez szükséges hajtásláncházak gyártásának terén világelső vállalat Debrecen után most Miskolcon is üzemet fog építeni. Tájékoztatása szerint a mintegy 80 milliárd forint értékű, három ütemben megvalósuló beruházás több mint ezer új munkahelyet teremt majd a környéken.

Beszédében aláhúzta, hogy a cég ezzel jelentősen növelni fogja Magyarország gazdasági teljesítményét és hazánk gazdaságának technológiai színvonalát, illetve tovább erősíti a magyar beszállítókat. Rámutatott, hogy a Halms nagyban kíván építeni a Miskolci Egyetemre is, márpedig a gazdasági élet és a felsőoktatási intézmények minél szorosabb együttműködése alapvető nemzetgazdasági érdek.

Majd kifejtette, hogy az elmúlt tizenöt év során az autóipari beruházások húzták a magyar gazdaságot, és mára az ágazat 160 ezer embernek ad munkát, termelési értéke pedig meghaladja a 13 ezer milliárd forintot évente.

PestiSracok facebook image

Emlékeztetett arra is, hogy 2010 óta a kormány 244 autóipari beruházáshoz nyújtott támogatást, ezzel segítve összesen 61 ezer munkahely létrejöttét.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter tudatta, hogy ebben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyének is jelentős szerepe van, mivel az utóbbi tíz évben megduplázódott itt az ipari termelés, teljesítménye elérte a 4500 milliárd forintot.

Megjegyezte, hogy az állam a vármegyében 148 nagyberuházást támogatott ezen időszak alatt, ezáltal számottevően csökkent a munkanélküliség.

Ezt követően hangsúlyozta, hogy az utóbbi években a világgazdasági status quo többször a feje tetejére állt a sorozatos válságok következtében, s a globális politika sajnos újból a blokkosodás irányába halad, ami élesen ellentétes Magyarország érdekeivel. Szavai szerint így a magyar kormány az összeköttetéseket és a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködést pártolja.

- szögezte le, azt hozzátéve, hogy erre inkább komoly lehetőségként tekintenek.

- vélekedett.

A miniszter ezért különösen jó hírnek nevezte, hogy Magyarország mostanra Kína egyik legelismertebb gazdasági partnerévé vált Európában.

- húzta alá.

Ennek az alátámasztására pedig elmondta, hogy 2020 és 2023 után tavaly is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra.

- sorolta.

Végül pedig köszönetet mondott a Halms vezetőinek, amiért ismét hazánk mellett tették le a voksukat. "Európa legversenyképesebb beruházás-ösztönzési rendszere, az ország egyik legjobb egyeteme és legjobb szakképző rendszere is az önök rendelkezésére áll Miskolcon" - jelentette ki