Pesti Srácok

Beállva őrjöngött Budapesten Berg Dániel

Beállva őrjöngött Budapesten Berg Dániel

Még májusban történt, hogy Cseh Katalin férje egy picit túltolta a bulikát. Berg Dániel először is beállva, holt részegen őrjöngött egyet a fővárosban, majd fogta magát és szó nélkül eltűnt. Mint kiderült "orvosi segítséget kért".

Berg Dániel II. kerületi alpolgármester részegen balhézott és vállalhatatlanul viselkedett a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézó május végi rendezvényén, értesült több forrásból is a Telex. A baloldali portál szerint a momentumos politikus teljesen beállva több emberrel is üvöltözött, és a hatalmát fitogtatta, ráadásul nem ez volt az első balhéja.

Itt még nem volt teljesen beállva, legalábbis úgy tudjuk
Berg, a józanság mintaképe

Az eset után után Őrsi Gergely polgármester javaslatára Berg hosszabb betegszabadságra ment, és orvosi segítséget kért. Sokat sejtet, hogy az eset után fordult orvoshoz a politikus, de ha a Telex nem vont összefüggéseket, akkor mi sem fogunk.

Beállva balhézni még belefér, marad a pozíció

A Telex megkérdezte Berget, hogy lemond-e az alpolgármesteri tisztségéről és képviselői mandátumáról.

Beláttam, hogy segítségre van szükségem, segítséget is kértem. Most a gyógyulásra koncentrálok, ez az első és legfontosabb. Bízom benne, hogy egészségesen tudok visszatérni a munkába

– válaszolta, de azt nem tudta megmondani, hogy a visszatérése mikor történhet meg. A jelek szerint tehát a politikus továbbra sem látja indokoltnak a lemondását.

 

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.