Pesti Srácok

Kiharcolták a győzelmet a zöld-fehérek, amellyel közel az újabb európai főtábla – Bajnokok Ligája-selejtező: FC Noah–Ferencváros 1–2 (1–1)

Kiharcolták a győzelmet a zöld-fehérek, amellyel közel az újabb európai főtábla – Bajnokok Ligája-selejtező: FC Noah–Ferencváros 1–2 (1–1)

Megkezdte szereplését a nemzetközi kupában a magyar bajnok Ferencváros, amely a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában az örmény FC Noah ellen lépett pályára Jerevánban. Bár egy szerencsétlen öngóllal hátrányba került a Ferencváros, és a hajrában elveszítették Cissét is, végül sikerült fordítaniuk a zöld-fehéreknek, amellyel nagy lépést tettek afelé, hogy zsinórban hetedik alkalommal is ott legyenek valamelyik európai kupasorozat csoportkörében.

Meglehetősen eseménydús nyári pihenő után lépett pályára az idei szezon első tétmeccsén a magyar bajnok Ferencváros. Nagy játékosmozgás ment végbe a nyári szünetben az Üllői úton, távozók és érkezők egyaránt akadtak. Utóbbiak közül többen be is kerültek Robbie Keane jereváni kezdőjébe, hiszen ott volt a pályán a kezdő sípszó elhangzásakor a Paksról érkező Ötvös Bence, a Puskás Akadémiától szerződtetett Jonathan Levi, valamint a Keane kérésére szerződtetett ír válogatott Callum O’Dowda is. Csereként számításba vehető volt a tavasszal bombaformába kerülő Pesics és Szalai Gábor, a norvég Zachariassen, Gruber Zsombor, valamint a kölcsönszerződése után nagy reményekkel visszatérő Szevikjan, aki honfitársai ellen készült pályára lépni. A hazaiaknál a nyáron kinevezett horvát vezetőedző, Sandro Perkovic csapatában mindössze két örmény játékos volt a kezdőben, miközben négy portugál légiós kapott szerepet, akik közül a tavalyi örmény gólkirály, Gregorióra kellett elsősorban figyelni.

Ferencváros
Fradi

A Ferencváros összeállítása

 

Dibusz – Makreckis, Gartenmann, I. Cissé, Ötvös – Levi, Tóth A., N. Keita, O'Dowda – Joseph, Varga B.

 

FC Noah: Csancsarevics – Boakye, Goncalo Silva, Muradjan, David Sualehe – Grgic, Eteki, Sangaré, Hélder Ferreira – Oulad Omar, Gregorio. 

 

Első félidő

 

Gartenmann szabálytalansága után Gregorio szabadrúgásból lőtt először kapura a mérkőzésen a negyedik percben, de nem jelentett veszélyt a portugál gólvágó kísérlete. A 8. perc elején kis híján vezetést szerzett az FTC. Tóth Alex bal oldali szöglete után Varga Barnabás bólintott, de fejese a jobb oldali kapufáról sajnos kifelé pattant. A 11. percben egy bal oldalról érkező lapos beadásról éppen csak, hogy lekésett Varga. Az első percek tapogatózó játéka után elkezdte magához ragadni a kezdeményezést a sötét mezes magyar bajnok. A 16. percben Omar veszélyeztetett, de lövése elszállt a felső léc felett. A kisebb ferencvárosi fölény után ismét kiegyensúlyozott mezőnyjátékot láthattunk, helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki. A Ferencvárosnál a korábbi liverpooli klasszis, Naby Keita magabiztossága, valamint Ötvös és Tóth Alex játéka emelkedett némileg ki, míg a hazai csapatban a korábban Diósgyőrben is megfordult Grgic, Helder Ferreira, valamint a bal oldalon gyakorta előre törő Sualehe volt elsősorban aktív. A 29. percben Tóth Alex szabadrúgása kanyarodott az örmény kapu elé, de Csancsarevics magabiztos volt. A hazaiak kapuvédőjéről érdemes tudni, hogy bár szerb származású, de évekkel ezelőtt megkapta az örmény állampolgárságot és a kaukázusi ország válogatottjában is rendszeresen szóhoz jut. Elképzelhető, hogy a világbajnoki selejtezőn is farkasszemet néz majd válogatottunk támadóival. A 34. percben labdát szerzett az örmény térfél közepén a Fradi, a kontra végén Joseph lőtt, de Csancsarevics lábbal, bravúrral hárítani tudott. Két perccel később váratlanul vezetést szerzett az FC Noah. Cissé adta el a labdát a saját térfelén, jobb oldalról szinte rögtön érkezett is a beadás, amelybe Gartenmann olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a játékszer a kimozduló Dibusz mellett a magyar kapuba hullott (1–0). Az öngól némi zavart okozott a mieink védelmében, mert egy perccel később növelhette volna előnyét az örmény együttes, ám szerencsére Dibusz gyors vetődéssel oldalra ütötte a kapu jobb alsó sarkába tartó labdát. A 42. percben Ötvös veszélyeztetett, huszonöt méteres lövése azonban éppen Csancsarevics ölébe szállt. Szerencsére még az első játékrész végén sikerült az egyenlítés! Makreckis futott el a jobb szélen, az alapvonal közeléből élesen középre lőtt, és a hosszú oldalon remekül érkező O’Dowda elvetődve a hálóba fejelt (1–1). Következett a szünet.

 

Második félidő

 

Örmény sárga lappal indult a második játékrész, miután Ferreira odapakolt egy hatalmasat Josephnek. A szabadrúgás után vezetést szerzett az FTC. Jonathan Levi mintaszerű beadását a középen berobbanó Varga Barnabás a léc alá fejelte (1–2). Pompás gól volt, és legalább annyira fontos is. Megvolt a vezetés, immáron nyugodtan játszhatott a magyar bajnok. Az 57. percben ismét veszélyes Fradi-helyzetet láthattunk, de a hazai kapuvédő szögletre mentett. A sarokrúgás után nem alakult ki gólveszély. A 69. percben cserélt először Robbie Keane, lejött Naby Keita, akit egy nyári érkező, a belga Raemaekers váltott. A németalföldi játékos a KV Mechelen együttesétől érkezett az Üllői útra. Rajta kívül Pesics is pályára lépett, Vargát váltva. Posztra történtek a cserék. A 72. percben Levi végezhetett el szögletet a jobb oldalról, de a védők menteni tudtak. A 77. percben ismét kettőt cserélt a Fradi, Joseph és Levi lejött, helyükön Szevikjan és Maiga folytatta. A mieink örmény légiósa tehát beszállt honfitársai ellen. A 82. perc elején megfogyatkozott a Ferencváros. Cissét – videózás után – kiállította a spanyol játékvezető, könyökhasználatért. Mindez nemcsak ezen a meccsen, de a visszavágón is érezteti majd a hatását, hiszen a bekk biztosan nem léphet majd pályára a jövő héten. Innentől egyértelműen az eredmény megőrzése maradt az elsődleges cél, de hátra volt még tíz perc. A hazaiak mestere ugyanakkor természetesen azonnal reagált az emberelőnyre, lehozta az egyik hátvédjét, akinek a helyére brazil csatárát, az előző idényben tizenhárom gólt szerző Aiast állította be. A 88. percben a csereként beálló Manveljan lövését védte Dibusz. Már a ráadásban jártunk, amikor huszonnégy méterről végezhettek el szabadrúgást az örmények, de Gregorio csúnyán fölé vágta a labdát. Időközben utolsó cseréjét is kihasználta a Ferencváros, Makreckis helyett Szalai Gábor érkezett. Újabb gól már nem született, de ezt mi bánhattuk inkább, hiszen Pesics lábában ott maradt a mieink harmadik gólja.

Bár a párharc még csak a feléhez érkezett, hiszen a visszavágó hátravan, a Ferencváros idegenbeli győzelmével nagy lépést tett a továbbjutásért, amely egyben azt is jelentené, hogy valamelyik kupasorozatban biztosan főtáblás lesz a magyar bajnok idén ősszel is. De ehhez még jövő héten kell be kell húzni majd az FC Noah elleni párharcot.

Vezető kép: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.