Pesti Srácok

Parajd - Bűnvádi feljelentést tettek a Kis-Küküllőn bekövetkezett sószennyezés és ökológiai katasztrófa miatt

Parajd - Bűnvádi feljelentést tettek a Kis-Küküllőn bekövetkezett sószennyezés és ökológiai katasztrófa miatt

Hivatalból bűnvádi feljelentést tett a Maros megyei környezetvédelmi igazgatóság a parajdi sóbányánál zajló sürgősségi munkálatok nyomán a Kis-Küküllőn bekövetkezett sószennyezés és ökológiai katasztrófa miatt - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Cristina Pui igazgató.

Az Agerpres jelentése szerint a természetvédelmi területek országos ügynökségének keretében működő igazgatóság bűnvádi feljelentése az erdélyi folyó élővilágának a kipusztulására vonatkozik. A bűnvádi hatóságoknak címzett feljelentésben leírták, hogy a Kis-Küküllőn bekövetkezett ökológiai katasztrófa nyomán számos védett halfaj és a szintén védett hódpopuláció több egyede elpusztult.

Mint írták, az élővilág pusztulása a folyó Szováta és Erdőszentgyörgy közötti szakaszán jelentős, ugyanakkor a sószennyezés a térség két, a folyó által átszelt Natura 2000-es természetvédelmi területében is kárt tett. Az igazgató szerint az eljárástól az okozott kár mértékének és a környezet rehabilitációjához szükséges intézkedések költségeinek a megállapítását remélik.

A környezetvédelmi igazgatóság június 12. óta folyamatosan megfigyeli a Kis-Küküllő Szováta és Erdőszentgyörgy, valamint Gyulakuta és Dicsőszentmárton közötti szakaszát a parajdi munkálatok miatti esetleges újabb sószennyezés miatt. Az igazgató szerint a sószennyezés nyomán a folyó hódpopulációjából hat egyed pusztult el, és jelentős a halpusztulás. A patakokból ugyanakkor kisebb halak érkeznek a Kis-Küküllőbe, ami az áttelepítési akcióiknak is köszönhető - mondta.

Az elárasztott parajdi sóbányánál zajló sürgősségi munkálatok miatt június közepén magas sótartalmú víz került a Korond-patakba és a Kis-Küküllőbe, ami ökológiai katasztrófát, a halállomány és az élővilág pusztulását eredményezte. A folyó sószennyezettsége miatt 21 - magyarok által is lakott - Maros megyei település küzd vízellátási gondokkal, miután a térségben ihatatlanná vált a vezetékes víz, és a víztisztító állomások csak kisebb-nagyobb megszakadásokkal működnek. A veszélyhelyzet több mint 40 ezer lakost érint.

A Maros megyei prefektúra pénteki közleménye szerint a megyei vészhelyzeti bizottság úgy döntött: hétfőtől feloldja a tanintézetek nyitva tartására vonatkozó tiltást az érintett településeken. Közölték továbbá, hogy a Kis-Küküllő sótartalma a literenként megengedett 150 milligramm alatt van, így a vezetékes víz biztosított, de továbbra sem alkalmas emberi fogyasztásra. Ivóvizet 84 helyen osztanak a lakosságnak.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

 

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.